Pesti Srácok

Kómában a meglincselt roma fiú

Kómában a meglincselt roma fiú

Egy betörés miatt tucatnyi ember meglincselt egy roma fiút Párizs közelében, egy lakótelepen, az áldozat kómába esett - közölték kedden rendőrségi források.

A 16 éves fiú a családjával és más romákkal élt együtt Pierrefitte-sur-Seine egyik kiürített házában. Péntek este eszméletlen állapotban találtak rá egy bevásárlókocsiban a helyi lakótelep közelében, egy út mentén. Az első rendőrségi vizsgálatok szerint a fiút mintegy tucatnyi ember megverte, mert a lakótelep egyik lakásában néhány órával korábban elkövetett betöréssel őt gyanúsították. A hatóság szerint egy több emberből álló csoport elment érte a cigánytelepre, és erővel elhurcolták, majd bezárták egy pincébe, ahol ütni kezdték. A rendőrséget az áldozat anyja riasztotta, jelezve, hogy fiát elrabolták. Az életveszélyesen megsérült fiút egy párizsi kórházba vitték, ahol azóta kómában fekszik.

Michel Fourcade, a kisváros szocialista polgármestere szerint a roma fiút június eleje óta többször is előállították lopás gyanúja miatt. A polgármester azt is elmondta, hogy a városban az elmúlt hetekben több olyan gépkocsifeltörés és betörés történt, amelyekről a helyiek azt gyanítják, hogy romák követték el. A lincselés miatt a rendőrség mintegy harminc embert kihallgatott, de egyelőre senkit nem vett őrizetbe. A polgármester szerint a városban a lincselést követően sem alakult ki feszültség.

PestiSracok facebook image

Az SOS Racisme (Rasszizmus) nevű jogvédő szervezet szerint "ez a súlyos cselekmény a roma vagy romának feltételezett állampolgárokról kialakult kép riasztó romlását mutatja társadalmunkban, valamint azoknak a feszült viszonyoknak a látható eredményét, amelyek között a franciák élnek". Benjamin Abtan, az EGAM nevű antirasszista európai mozgalom elnöke szerint "radikális beszédmódváltásra" és "a romákat érintő erőszak egyértelmű elítélésére" van szükség.

A romák jogait védő egyesületek szerint a cigányokkal szembeni erőszak növekedő tendenciát mutat. A dél-franciaországi Marseille-ben 2012 októberében helyiek felgyújtottak egy romatelepet, hogy elűzzék a cigányokat, 2013 májusban pedig az északi Hellemmes-ben rátámadtak egy útszéli pihenőhelyen tábort vert romaközösségre.

mti

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.