Pesti Srácok

Lázár az ország érdekében fizette vissza kétmilliós útiköltségét

Lázár az ország érdekében fizette vissza kétmilliós útiköltségét

Lázár János azért fizette vissza három utazásának kétmillió forintos költségét, mert el akarta kerülni, hogy nyilvánosságra kerüljön azok neve, akikkel külföldi utazásai alatt találkozott. A Miniszterelnökséget vezető államtitkár szerdán miniszterjelölti meghallgatása előtt újságíróknak nyilatkozva hozzátette, az ország érdeke, hogy ezek a tárgyalások ne kerüljenek nyilvánosságra.

Lázár Jánosazt mondta, a kétmillió forintot azért "bocsátotta a magyar állam rendelkezésére" három, összesen hatnapos külföldi útja után, mert a bíróság arra próbálta kötelezni, hogy hozza nyilvánosságra ezeknek az utaknak a részleteit. Mint mondta, a miniszterelnök megbízásából utazott, a magyar állam érdekében álló hivatalos tárgyalásokat folytatott és olyanokkal találkozott, akik Magyarország szempontjából kiemelten fontosak, "hazájuknak megbecsült gazdasági vagy politikai szereplői, ott köztiszteletben álló emberek".

Úgy folytatta: "a bíró szerintem hozott egy tarthatatlan döntést", nem fogadta el azt a Miniszterelnökségi álláspontot, hogy az az ország érdeke, hogy ezek a tárgyalások ne kerüljenek nyilvánosságra. Lázár János azt mondta, a bíró álláspontját nem tudja megváltoztatni, de szerette volna azt elkerülni, hogy nyilvánosságra kelljen hoznia azoknak az embereknek a nevét, akikkel találkozott, mert meggyőződése szerint ez ellentétes lenne Magyarország érdekeivel. "Ha ez kétmillió forintba kerül, akkor kétmillió forintba kerül" - tette hozzá.

PestiSracok facebook image

Egy múlt keddi bírósági tárgyaláson kiderült, "közel kétmillió forintba került a szállás Lázár Jánosnak és egy munkatársának három utazáson, összesen hét nap alatt". A bíró a tárgyaláson részítéletet is hozott, kimondta, hogy a két útról Miniszterelnökségnek részletesebb tájékoztatást kell adnia. A nem jogerős döntés ismertetése után Lázár János jelezte, hogy lemond a "törvényben biztosított utazási költségtérítéseiről", és a három utazáson felhasznált kétmillió forintot a költségvetés "rendelkezésére bocsátja".

Forrás: MTI

Fotó: Magyar Hírlap

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.