Pesti Srácok

Lázár "spanja" tartozásokat felhalmozva jutott egyre feljebb

Lázár "spanja" tartozásokat felhalmozva jutott egyre feljebb

Sonkodi Balázs stratégiai ügyekért felelős államtitkárnak már nincs kötődése az Oxivit Kft.-hez – közölte a Miniszterelnökség a HVG-vel, ami utánajárt annak, hogy egy hónappal ezelőtt eladott egészségügyi cége több száz milliós adósságot felhalmozva nőtt egyre nagyobbra. „A Miniszterelnökség egyébként nem kíván az üzleti vitákban részt venni” – állították a lapnak.

Az államtitkár azonban csak néhány héttel kinevezése előtt szabadult meg a vállalkozástól. Sonkodi más vállalkozásai sem makulátlanok, többüknél „negatív információt” jelez a cégadatbázis. Az Oxivitnél 2011 után egymás után sorjáznak a bírósági végrehajtások – írja a HVG. Az adóhatóság hátralékkezelési osztálya 2013-ban három eljárást indított, ugyanis több millió forint adótartozást halmoztak fel.

A cégnek 2012-ben 292 milliós tartozása volt, a belföldi beszállítóknak több mint 232 millióval volt adós. Sonkodi 2000-től volt tagja, 2005-től vezető tisztségviselője és 2007-től ügyvezetője az Oxivit Kft-nek. A HVG azt írja, hogy szívesen hivatkozott arra, hogy közeli kapcsolatban van Lázár Jánossal, de volt, akinél azt is meglebegtette, hogy ő lehet Szócska Miklós egészségügyi államtitkár utódja. A lap szerint környezetében csak úgy emlegették, hogy „Lázár spanja”.

PestiSracok facebook image

Sonkodi már akkor is segítette Lázárt, amikor még Hódmezővásárhelyen polgármester volt, 2012-től pedig a Miniszterelnökség politikai tanácsadója lett. Emellett többek között a trafikokat felügyelő Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt.-ben felügyelőbizottsági tag lett.

A HVG tudni szerette volna, hogy államtitkári kinevezésekor felmerült-e, hogy egy stratégiai ügyekért, nagy költségvetésű feladatokért felelős állami vezető üzleti élete legyen makulátlan, de a Miniszterelnökség Sonkodi Balázshoz irányította a lapot.

A teljes cikk itt található.

Forrás: HVG/Hír24

Fotó: Portfolio.hu

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.