Pesti Srácok

Megszavazták a reklámadót a Lex TV2-vel együtt

Megszavazták a reklámadót a Lex TV2-vel együtt

A reklámokból származó árbevétel, valamint a saját célú reklámok költsége után adót kell fizetnie a jövőben a médiavállalkozásoknak, kiadóknak, a szabadtéri reklámhordozók hasznosítóinak, az internetes reklámok közlőinek.

Az Országgyűlés szerdán 144 kormánypárti és jobbikos igen szavazattal, 30 elutasító voks mellett, kivételes eljárásban fogadta el az erről szóló javaslatot.

A jogszabály különböző adósávokban határozza meg a reklámbevételek adóját: félmilliárd forintos árbevételig 0 százalékos, 20 milliárd forint felett azonban már 40 százalékos adót kell fizetni.

PestiSracok facebook image

A törvény, amely már 2014-re is megállapít adófizetési kötelezettséget, a kihirdetése utáni 31. napon lép hatályba.

Az adó alapja a médiaszolgáltatásban, a sajtótermékekben, a szabadtéri reklámhordozókon, járművön, nyomtatott anyagokon vagy ingatlanon, valamint az interneten közölt hirdetésekből származó árbevétel. Adót kell fizetni a saját célú, vagyis a saját termékre, megjelenésre vonatkozó reklámok után is, ennek alapja a közzététellel kapcsolatban felmerülő költség.

A jogszabályt a Magyarországon letelepedett médiaszolgáltatókra kell alkalmazni, valamint azokra, akik napi műsoridejük legalább felében magyar nyelvű műsorokat sugároznak Magyarország területén. Vonatkozik a sajtótermékek kiadóira, szabadtéri reklámhordozókat hasznosítókra és az internetes reklámok közlőire is.

Félmilliárd forintos árbevételig az adó mértéke 0 százalék, ezt követően sávosan változik. Fél és 5 milliárd forint közötti része után 1 százalék, az adóalap 5 milliárd feletti, de 10 milliárd forint alatti része után 10 százalék, az ezt meghaladó, de 15 milliárd forintot el nem érő része után pedig 20 százalék. Az árbevétel 15 és 20 milliárd forint közé eső részére 30 százalék, az ezt meghaladóra pedig 40 százalék.

Az idén kezdődő adóév adóalapját mérsékli a társasági adóban, személyi jövedelemadóban a korábbi években elhatárolt veszteség 50 százaléka. Erről egy módosító javaslat nyomán döntött a Ház szerdán. A törvény ezen pontját az ellenzéki pártok élesen bírálták, többen Lex TV2-ként emlegették.

A kapcsolt vállalkozások adóalapját össze kell adni, majd az adó mértékét arányosan kell elosztani közöttük.

A reklámadó bevezetéséről éles vita alakult ki, az érintett médiumok, egyes szakmai szervezetek és ellenzéki pártok tiltakoztak ellene.

mti

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.