Pesti Srácok

Miniszterelnökség: Brüsszel nem engedi több fejlesztési forrás felhasználását Budapesten

Miniszterelnökség: Brüsszel nem engedi több fejlesztési forrás felhasználását Budapesten

A Miniszterelnökség álláspontja szerint a brüsszeli szabályok nem teszik lehetővé több fejlesztési forrás felhasználását a fővárosban, ahogy más országokban sem.

A tárca ezt arra reagálva közölte, hogy az Index hírportál csütörtök délután azt írta: Lázár János kancelláriaminiszter magához vonta a rövid és középtávú fővárosi uniós projekteket, és azokat "lehúzta a listáról". Emiatt a 3-as metró felújítása, a villamosjármű-beszerzés folytatása, a kisföldalatti-járműcsere, a 2-es metró és a HÉV összekötése, valamint a 4-es metró kelenföldi végállomásánál a buszterminál és a P+R parkoló sem valósulhat meg.

A Miniszterelnökség reagálásában azt írta: a forráselosztás tekintetében "elmentünk a falig", a kormányzat álláspontja szerint egy felelős városvezető ebben a helyzetben egyet tehet, Brüsszelbe utazik lobbizni.

PestiSracok facebook image

Közölték továbbá: a kormánynak kiemelten fontosak a budapesti fejlesztések, ezért a kabinet élt az Európai Bizottság által felkínált lehetőséggel, hogy a fejletlen régiók rendelkezésére álló forrásokat, a vidéki városok számára elérhető uniós pénzek három százalékát budapesti fejlesztésekre csoportosítsa át.

mti / fotó: origo

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.