Pesti Srácok

Most akkor nyomoznak vagy nem nyomoznak a Balaton királyának gyilkosa után?

Most akkor nyomoznak vagy nem nyomoznak a Balaton királyának gyilkosa után?

Ki ölte meg 1997 nyarán Szlávy Bulcsút, a magát a Balaton királyának tartó alvilági alakot? A rendőrség a Népszabadság többszöri próbálkozásunk ellenére sem adott egyértelmű választ arra a kérdésre, hogy folytatják-e a nyomozást, vagy a tettesek és megbízójuk kiléte örökre ismeretlen marad.

Május 14-én, a Szlávy feltételezett gyilkosai ügyében tartott második megismételt eljárás másodfokú ítéletében a Fővárosi Ítélőtábla a másodrendű vádlott N. Gábort (aki a vád szerint kivégzése helyszínére csalta Szlávyt) és a harmadrendű B. Lászlót (aki pedig hátulról lelőtte volna) felmentette az előre kitervelten elkövetett emberölés vádja alól.

Hét év három hónapra ítélte ugyanakkor a holttestet elrejtő Wappler Lászlót (kiemelt fotónkon - MTI), akit az ügyészség eredetileg a gyilkosok megbízójaként állított bíróság elé. Az ügyben tartott harmadik tárgyalássorozat végén kihirdetett jogerős ítélet szóbeli indoklásában azonban a bíróság úgy fogalmazott: „a gyilkosság indítéka nem egy nőügy lehetett (az eredeti gyanúsítás és vád szerint Wappler azért ölette meg Szlávyt, mert az megerőszakolta a barátnőjét), hanem az, hogy az Aranykéz utcában 1998-ban meggyilkolt – Boros Tamásként ismert – Boros József Károly át akarta venni 1997-ben Szlávy balatoni érdekeltségeit”.

PestiSracok facebook image
A rendőrök 2004. januárjában ebben a garázsban érték tetten Wappler Lászlót és társát, akik megpróbálták kiemelni Szlávy Bulcsú bebetonozott holttestét, hogy azt később más helyen rejtsék el. Fotó: MTI

De miért nem vizsgálta a rendőrség Boros Tamás szerepét? - teszi fel a kérdést a Népszabadság. A tanúként kihallgatott rendőri vezetők azt állították, hogy „nem volt érdemi információjuk Boros Tamásról”. Mondták ezt arról a Borosról, aki a rendőrség első számú besúgója volt olajügyekben. Vajon miért nem tűnt fel a rendőrségnek, hogy e fontos tanúja, akinek a solymári háza előtt időről időre rendőrautók álltak az olajos alvilág fenyegetései miatt, átvette Szlávy balatoni érdekeltségeit? Talán soha nem tudjuk már meg a választ. Csak feltételezhetjük: azért nem, mert kínos lett volna, ha kiderül, hogy Borosnak bármi köze is lehetett Szlávy kivégzéséhez.

Szlávy Bulcsú

Most azonban, miután a bíróság harmadik nekifutásra is csak azt tudta megállapítani, hogy nem az ügyészség által megvádolt két férfi végzett Szlávyval, mégiscsak választ kellene adni arra a kérdésre: „ha nem ők, akkor ki ölte meg a Balaton királyát, és kinek a megbízásából”.

Arra az írásban feltett kérdésre, hogy a jogerős ítélet után folytatódik-e a nyomozás, előbb azt a választ kapta a lap, hogy „nem folyik nyomozás az ügyben”. Majd amikor azt kérdezték, hogy „újra elrendelik-e”, azt a választ kapták, hogy „a rendőrség alapfeladatai közé tartozik a bűncselekmények felderítése”. Ez igennek tűnik. Vagy nem.

Nincs egyértelmű előírás arra, mit kell tenniük a hatóságoknak, ha a bíróság felmenti a tettesnek tartott személyt. Ha új adat vagy bizonyíték kerül elő, elrendelhetik az újabb nyomozást. Szlávy halála ügyében senki nem fog rátelefonálni a belügyminiszterre, így ha egy másik bűneset nyomozása közben nem kerülnek elő újabb bizonyítékok, nem tudjuk meg, ki ölte meg a Balaton királyát. Miként azt sem: volt-e szerepe az ügyben a rendőrség akkori első számú besúgójának, Boros Tamásnak?

A Szlávy Bulcsú meggyilkolásának ügyéről a Pestisrácok.hu-n itt és itt olvashat. A teljes cikk a Népszabadságban itt található.

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.