Pesti Srácok

Nem akar lemondani a III/II-es államtitkár

Nem akar lemondani a III/II-es államtitkár

Nem mond le frissen megszerzett posztjáról Tasnádi László rendészeti államtitkár, mert nincs miért - jelentette be pénteken a Belügyminisztériumban. Tasnádi azt állítja, nem jelentett senkiről és becsülettel végezte a munkáját.

"60 éves vagyok, családom van, fiatalkoromban sportoltam, a hírekben megjelentek szerint a BRFK-ra kerülve kémelhárítással, majd terroelhárítással foglalkoztam. Ez után hírszerzési tevékenységet végeztem, de senkiről nem jelentettem. Becsülettel végeztem a munkámat" - fogalmazott.

Tasnádi a rendvédelmi szervek védelmi szolgálatánál - amely a hivatásosok belső elhárítása - az APEH-dolgozók felügyeletét ellátó részleget vezette, majd amikor 2000-ben az APEH-hez került bűnügyi igazgatóként, adócsalásokkal foglalkozott - folytatta. Részt vett egyebek mellett a vecsési számlagyár felderítésében. Az APEH-nél 2002 decemberéig dolgozott.

PestiSracok facebook image

Tasnádi László leváltását követelte közleményben a Jobbik és az Együtt-PM is pénteken az államtitkár állítólagos állambiztonsági múltja miatt, amelyről a HVG számolt be eheti számában. Eszerint a 61 éves Tasnádi Volán-ügyintézőként kezdte karrierjét és innen jutott most a Belügyminisztérium (BM) rendészeti államtitkári bársonyszékébe. A nyugalmazott rendőr dandártábornok 1978-ban szerelt fel a BRFK-hoz, ahol hivatalos életrajza szerint alosztályvezetőként dolgozott.

Az önéletrajzából azonban kifelejtett pár fontos karaktert: az új államtitkár – az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának adatlapja alapján – a BM III-as, állambiztonsági főcsoportfőnökségébe tagozódó BRFK III/II-2 alosztályán tevékenykedett századosként. A C alosztály feladata elsősorban a belső reakció, a kulturális, ifjúsági és egyházi vonalon ellenséges tevékenységet folytató személyek, diplomaták operatív megfigyelése, és a kiemelt népgazdasági objektumok védelme volt. A Heti Válasz korábbi cikke szerint Nagy Imre kivégzett miniszterelnök 1989-es újratemetésén „kapcsolatban állt több ügynökkel”.

Forrás: hvg.hu

Fotó: Magyar Hírlap

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.