Pesti Srácok

Orosházára költözik a battonyai SOS gyermekfalu, botránnyal

Orosházára költözik a battonyai SOS gyermekfalu, botránnyal

Magyarországon elsőként Orosházán létesül új, a XXI. század igényeinek megfelelő integrált gyermekfalu - jelentette ki Gosztonyi Gábor, az SOS Gyermekfalu Magyarországi Alapítvány ügyvezető igazgató, a Békés megyei település városházáján tartott sajtótájékoztatón. A városházán váratlanul megjelent Battonya polgármestere. Karsai József (független) is, aki a jelen lévő újságíróknak elmondta: Battonya nem hagyja magát, nem járul hozzá a gyermekfalu kiürítéséhez, az értékes ingatlanegyüttes lepusztulásához.

Az ügyvezető igazgató kifejtette, a Battonyáról átköltöző gyermekfaluban mintegy hetven gyermek és nevelőszüleik önálló otthonokban élhetnek majd, a helyi társadalomnak ugyanolyan szereplői lesznek mint a többi család és gyermekeik. A költözéssel kapcsolatban azt mondta, az alapítvány nem hagyja magára Battonyát, a családmegerősítő programot indít ötven hátrányos helyzetű családnak.

Zalai Mihály (Fidesz-KDNP), Orosháza megbízott polgármestere a tájékoztatón bejelentette, Orosháza szívesen fogadja a battonyai SOS Gyermekfalut, a város képviselő-testülete az erről szóló polgármesteri előterjesztést egyhangúlag fogadta el a csütörtöki közgyűlésen.

PestiSracok facebook image

Elhangzott: az alapítvány jelentős összegű támogatást nyert egy adományozó által kiírt pályázaton egy integrált gyermekfalu létrehozására. A támogatásból lakóingatlanokat vásárolnak és újítanak fel. A képviselő-testület vállalta, hogy a gyermekfalu részére önálló közösségi házat létesít, ahol fogadják és programokkal várják a városban élő gyermekes szülőket. A gyermekfalu lakói a tervek szerint 2015 őszén költöznek Battonyáról Orosházára.

A városházán váratlanul megjelent Battonya polgármestere. Karsai József (független) (képünkön) sérelmezte, hogy a sajtótájékoztatóra nem kapott meghívást. A hivatalos tájékoztató előtt a jelen lévő újságíróknak elmondta: Battonya nem hagyja magát, nem járul hozzá a gyermekfalu kiürítéséhez, az értékes ingatlanegyüttes lepusztulásához. A településen 15 munkahely szűnik meg, barátságok, kiváló együttműködések bomlanak föl.

A vasfüggöny mögött Battonyán épült fel az első gyermekfalu, jól működött, ezért is érthetetlen a kiürítése - jelentette ki Karsai József. Utalt arra, a település fontolgatja, hogy az SOS Gyermekfalvak Nemzetközi Szövetségéhez fordul jogorvoslatért.

Gosztonyi Gábor, az alapítvány ügyvezető igazgatója Karsai József tiltakozásával kapcsolatban a sajtótájékoztatón kifejtette: a battonyai ingatlant el akarják adni, a pénzből szeretnék növelni a gondozott gyermekek számát a régióban és Békés megyében. A battonyai gyermekfalut az ügyvezető korszerűtlennek nevezte, ahol az üzemeltetési költségek az átlagnál nagyobbak. Utalt arra is, hogy a Battonyai önkormányzattal és a polgármesterrel tárgyaltak az elköltözésről és annak feltételeiről, az erről szóló jegyzőkönyvet mind a két fél aláírásával hitelesítette.

Magyarországon Battonyán, Kecskeméten és Kőszegen működnek SOS gyermekfalvak. Az alapítvány jelenleg 370 fiatalt gondoz, aki valamilyen okból nem nevelkedhet saját családjában.

mti / MTI Fotó: Rosta Tibor

Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról
Ajánljuk még

Rejtélyes cég tűnt fel Szombathelyen és sorra kapja a megbízásokat a várostól: végrehajtások sora és a szakmai tapasztalat hiánya sem akadály

Exkluzív 2022 szeptember 11.
Kisebb botrányt váltott ki a minap Szombathelyen, hogy a Savaria Karnevált, amely mellesleg Közép-Európa legnagyobb történelmi rendezvénye, nem a korábbi, már sokszor bizonyított cég biztosította. Az új megbízott vállalkozó biztonsági őrei - akiket alvállalkozóként vontak be - botrányosan viselkedtek a látogatókkal. A megyei napilap számolt be róla, hogy az őrök obszcén kifejezésekkel illették az embereket, nyomdafestéket nem tűrő trágárkodással ürítették ki éjjel 1 órakor a borok utcáját. A Savaria Történelmi Karnevált mostanáig rendszeresen biztosító Marcus Security szombathelyi partnere szerint politikai indíttatás és bosszú áll a váltás hátterében és nem mellesleg más munkákat is elvettek tőlük, úgy hogy szakmai eredményeik magukért beszélnek. Még ennél is izgalmasabb, hogy kik kapták a Marcus Security helyett a munkát. A három 30-as éveiben járó fiatal, akik érdekeltségébe a város által nem is csak a Savaria Karneválra leszerződtetett cég mögött egészen elképesztő cégháló bontakozik ki, már becsődölt cégekkel, végrehajtások sorával. És feltűnik a színen egy korábbi baloldali országgyűlési képviselő-jelölt is.