Pesti Srácok

Rezesova-ügy: "Újrajátszották" a tragédiát

null

Helyszíni bizonyítást tartott a bíróság az Eva Varholíková Rezesová ellen négy halálos áldozatot okozó ittas járművezetés vádjával folyó másodfokú büntetőperben az M3-as 39 és 55 kilométerszelvénye között szombatról vasárnapra virradó éjszaka - közölte Koszta János, a Budapest Környéki Törvényszék szóvivője az MTI érdeklődése.

A bizonyítási kísérlet lefolytatásáról a legutóbbi, májusi tárgyaláson kirendelt új szakértő indítványára döntött a törvényszék. Közlekedési ügyekben másodfokon ez nem gyakori, de nem is nevezhető példátlannak. Jelen ügyben indokolja többek között a vádbeli cselekmény jelentős tárgyi súlya, a baleset négy halálos áldozata - mondta el Koszta János. A helyszíni bizonyításon olyan típusú járműveket használtak, amilyenek a balesetben is részt vettek - azaz egy BMW X5-öst és egy Fiat Puntot - továbbá egy kamiont, amelynek vezetője szemtanúja volt az esetnek. A járművekkel az éjszaka folyamán többször rekonstruálták a járművek baleset előtti mozgását, amit kamera rögzített és szakértő vizsgált a helyszínen, például a járművek sebessége, mozgása, láthatósága szempontjából - tette hozzá.

A bizonyításon a szakértő mellett részt vettek az eljáró bírói tanács tagjai, az ügyész, a védő, a sértetti képviselő és a technikai személyzet, összesen mintegy 20 ember. A helyszínt rendőrök biztosították, ugyanis az M3-ast Budapest felé mintegy 15 kilométeres szakaszon le kellett zárni szombaton késő estétől vasárnap hajnali órákig - mondta a szóvivő. A bizonyításon részt vehetett volna a vádlott is, de ő nem kívánt élni ezzel a lehetőséggel - fűzte hozzá.

PestiSracok facebook image

A helyszíni bizonyítás költsége néhány százezer forint, ami ilyen ügyekben nem számít kiugróan magasnak. Ezt a költséget az állam megelőlegezi, arról a bíróság dönt majd, hogy végül ki viseli. Általában a bűnügyi költséget bűnössége esetén a vádlottnak kell megfizetnie. Kérdésre válaszolva a szóvivő elmondta, hogy július elejére van kitűzve a legközelebbi tárgyalás a Rezesová-ügyben, másodfokú döntés leghamarabb július 14-én lehet.

A vád szerint Rezesová 2012. augusztus 21-én hajnalban ittasan, az M3-as autópályán, X5-ös BMW-jével mintegy 165 kilométeres óránkénti sebességgel hátulról belerohant egy személyautóba, melyben négyen életüket vesztették. Az ügyészség szerint a vádlott közúti veszélyeztetést is elkövetett azzal, hogy a sztrádán a baleset előtt nem sokkal agresszíven vezetett, több járművet, köztük a későbbi áldozatok autóját is veszélyesen megközelítette.

Forrás: MTI

Fotó: MTI/Mihadák Zoltán

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.