Pesti Srácok

Selmeczi: Bajnai Gordon a magyar érdekek elárulásán munkálkodott!

Selmeczi: Bajnai Gordon a magyar érdekek elárulásán munkálkodott!

A Fidesz választ vár arra, hogy az Együtt-PM szövetséget vezető Bajnai Gordon "milyen feladatot vállalt magára az ország lejáratása érdekében" a múlt hétvégén Dániában tartott Bilderberg-találkozón - közölte a kormánypárt szóvivője szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.

Selmeczi Gabriellaszerint "a világ leggazdagabb bankárjainak és multimilliárdosoknak" a találkozójára nem véletlenül Bajnai Gordont hívták meg Magyarországról, tudták ugyanis, kire számíthatnak "a magyar érdekek elárulásában".

A hírek szerint - folytatta, utalva a Magyar Nemzet információira - a dániai tanácskozáson szó volt Magyarországról, azon belül a kormány gyengítéséről. Úgy hírlik, meg is állapodtak, hogy ennek legjobb módja, ha a kormányzó pártot megpróbálják összemosni a szélsőjobboldallal - mondta a szóvivő. Hozzátette, ha "akár itthon, akár a nemzetközi politikában találkozni fogunk ezzel a jelenséggel (...), akkor tudni fogjuk, hogy valójában kik állnak mögötte".

PestiSracok facebook image

Szavai szerint "Bajnai Gordon és milliárdos barátai el akarják szigetelni Magyarországot, és le akarják rombolni a hazánkba vetett nemzetközi bizalmat". Selmeczi Gabriella ezért több kérdést is feltett a volt miniszterelnöknek, így például azt, hogymilyen feladatot vállalt magára "az ország lejáratása érdekében", és hogy mit ígért a "homályos" üzleti köröknek. A Fidesz arra is kíváncsi, mit és mennyit kap ezért Bajnai Gordon - tette hozzá.

A szóvivőt kérdezték azzal kapcsolatban is, hogy a Válasz.hu hírportál arról ír: tavaly 51,4 millió forintos bevételre tett szert Bajnai Gordon egyszemélyes tanácsadócége, a politikus "luxemburgi, brit és francia infrastruktúra-fejlesztéssel foglalkozó társaságoknak számlázott". Selmeczi Gabriella azt mondta: "Bajnai Gordon nagyon sokszor olyan tevékenységet fejt ki, amely nem a magyarok érdekét szolgálja". Az Együtt-PM szövetség vezetője kormányfőként és a mostani kampányban is bebizonyította, "mindig ellene volt a magyar érdekeknek" - fogalmazott.

A fideszes L. Simon László által benyújtott reklámadó-javaslatról a kormánypárt szóvivője kérdésre azt mondta, amikor a képviselőcsoport tárgyalja majd a javaslatot, a pro és kontra érveket egyaránt számításba fogják venni.

Forrás: MTI

Fotó: fidesz.hu

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.