Pesti Srácok

Tarlós: Demszky nettó hazugságokat állít

Tarlós: Demszky nettó hazugságokat állít

Demszky Gábor az Egyenes beszéd vendége volt, de amit mondott, abban talált kifogásolnivalót Tarlós István főpolgármester.

„Meglepett Demszky Gábor nyilatkozata, már csak azért is, mert 2010 óta sokak várakozása és követelése ellenére kíméletesen viszonyultam hozzá”, mondta az atv.hu-nak Tarlós István. A főpolgármester nem politikai értelemben kifogásolja elődje kijelentéseit, azt azonban nem tartja elegánsnak, hogy Demszky a választási kampány közepén „nettó valótlanságokat” állít szakmai kérdésekben, többek között a 4-es metró és az 1-es villamos kapcsán. A főpolgármester szerint az unió nem tárgyalt a 4-es metró második üteméről.

Az évek óta rendkívül keveset nyilatkozó Demszky Gábor csütörtök este volt az ATV Egyenes beszéd című műsorának vendége, ahol egyebek mellett elmondta, hogy sok befejezett és befejezetlen beruházást hagyott utódjára, ami kedvező volt Tarlós István számára. Hozzátette: az elmúlt ciklus az elkezdett projektek befejezéséről szólt, de azt most nem lehet látni, mi a terve a főpolgármesternek Budapesttel a jövőben, nincs egy stratégiai terv. A 4-es metróval kapcsolatban azt mondta: büszke rá, hogy elkészült, a budapestiek is csodálják. Demszky Gábor arról is beszélt, hogy nem igaz, amit Tarlós István a 4-es metró folytatásával kapcsolatban állít, ugyanis a Bosnyák térig megvan a vonalterv, valamint a vasúthatósági engedély is, és Brüsszel is támogatja a második ütem megépítését.

PestiSracok facebook image

Forrás: atv.hu

Fotó: Alfahír.hu

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.