4-es metró
Demszkyék egy éve fellélegezhettek, de továbbra is rejtély, hová tűntek a metrómilliárdok
Egy éve szüntette meg a 4-es metró ügyében egy sor súlyos bűncselekmény - hűtlen kezelés, csalás, sikkasztás, vesztegetés - gyanúja miatt indult nyomozást a rendőrség. Az eljárás megakadásán sokan megdöbbentek, hiszen az OLAF-jelentés szerint a ma már a Facebookon járványügyi szakértőként is jeleskedő Demszky Gábor volt főpolgármester regnálása alatt összesen 167 milliárdos kárt okozhatott a beruházás idején Budapest és az ország akkori, MSZP-SZDSZ-es vezetése. Egyedül az Alstom-botránnyal összefüggésben született vádemelés, de egyetlen egy politikusnak, baloldali döntéshozónak sem kell felelnie a bíróság előtt, azt ugyanis nem sikerült kideríteni, hogy kiknél landoltak a kenőpénzek. Persze a megvádolt embereknek sincs különösebb félnivalója, hiszen ügyüket az a Tóth Erzsébet tárgyalja, aki korábban már futni hagyta Gyurcsány volt miniszterét és a négyszázmilliós hűtlen kezeléssel vádolt korábbi terézvárosi szocialista alpolgármestert, Fürst Györgyöt is. Ajánljuk még
Magyar B. Tamás válasza a Telex cikkére, avagy egy „orosz propagandista” unortodox gondolatai
"Hazudik, rágalmaz, de a bíróság előtt felel majd" - nem engedte el a baloldal a Szőlő utcát
„Kiabálni tud, alaptalanul vádaskodni tud, a szemembe nézni nem tud" - mondta a párbeszédes politikusnak Rétvári Bence. A buta kisfiú nem érti, hogy a nem buták miért sikeresek
A buta kisfiú szerint a magyarok rendszerváltásra készülnek jövőre, de mi eláruljuk, hogy NEM. Párkapcsolati tanácsok hülye horvátoknak
Diszklémer: nem állítjuk, hogy minden horvát hülye. Kizárólag a politikusaik, és a következő sorokban nekik adunk párkapcsolati tanácsokat, hogy ne járjanak úgy, mint Borat Pamela Andersonnal.