Pesti Srácok

Tizenhárom év fegyházat kapott a brutális gyerekmolesztáló

null

Tizenhárom év fegyházbüntetéssel sújtott jogerősen a Szegedi Ítélőtábla szerdán egy dunaföldvári férfit, aki éveken át szexuálisan molesztálta nevelt lányát. Az 56 esztendős vádlottat folytatólagosan elkövetett szexuális erőszak és kiskorú veszélyeztetése bűntettében mondta ki bűnösnek a táblabíróság. A gyerek anyja, aki a történtekről az ítélet szerint mindvégig tudott, kiskorú veszélyeztetéséért két év, négy évre fölfüggesztett börtönt kapott.

A juhászként dolgozó férfi az akkor még csak kilencéves kislányt kezdte molesztálni, amikor pedig a harminckilós gyerek tiltakozni próbált, a százharminc kilós vádlott szidalmazta és megverte. A vádlott előbb csak alkalmanként, majd később heti rendszerességgel követett el szexuális erőszakot. A kislány mindig próbált védekezni, de az általában ittas férfi megverte, hol nadrágszíja csatos felével bántalmazta, hol pedig egy kampós bottal kényszerítette arra, hogy feküdjön az ágyra.

A gyerek már az első szexuális zaklatása után, majd később is szólt anyjának a vele történtekről, de azt a választ kapta, hogy "hagyd rá, ne foglalkozz vele, majd abbahagyja". 2012. március elején a sértett már részletesen beszámolt arról, hogy a nevelőapja rendszeresen zaklatta, de az anyja ugyanazt mondta, mint korábban.

PestiSracok facebook image

A vádlottak súlyosan elhanyagolták a gyereket, tanulmányi eredményével egyikük sem foglalkozott, az iskolával a kapcsolatot nem tartották. Előfordult, hogy egy egész hétre magára hagyták, neki kellett ellátnia a ház körül az állatokat, ő takarította a házat, magára mosott, és - ha volt miből - főzött. A vádlottak nem hagytak nála pénzt ennivalóra, ezért gyakran a szomszédok segítették ki pénzzel, élelemmel.

A gyerek bántalmazásának akkor lett vége, amikor végső kétségbeesésében - rendkívül kimerült, érzelmileg teljesen összetört állapotban - 2012 augusztusában megjelent a polgármesteri hivatalban, és segítséget kért, mivel nem mert hazamenni.

A vádlottak a bűncselekmények elkövetését mindvégig tagadták, a táblabíróság azonban lényegében helyben hagyta a rájuk első fokon kiszabott ítéletet.

mti / fotó: voicefrussia.com

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.