Pesti Srácok

Verseny a városok közt - ide kerülhetnek a vidékre költöző minisztériumok

Verseny a városok közt - ide kerülhetnek a vidékre költöző minisztériumok

Két hét múlva kell beszámolni a minisztereknek arról, hogy lehet Székesfehérvárra illetve Debrecenbe költöztetni a honvédelmi illetve a földművelésügyi minisztériumot. Közben van, ahol már találtak is lehetséges helyszíneket a hivataloknak, és egyre több vidéki város is jelezte, hogy szívesen befogadna legalább egy államtitkárságot.

A tervek szerint egy székesfehérvári patinás épületbe költöztetik 2016 tavaszára a Honvédelmi Minisztériumot. A városban a kormánypárti és az ellenzéki képviselők is támogatták a költözést.

„Jeleztük azt államnak, hogy pártállástól függetlenül ebben a kérdésben egyetértünk: Fehérvárt alkalmasnak tartjuk arra, hogy a minisztériumot befogadja és Fehérvár számára ezt egy kitüntető lehetőségnek tekintjük”- mondta Cser-Palkovics András polgármester.

PestiSracok facebook image

A földművelésügyi tárca – amely jelenleg a fővárosi Kossuth téren található - két év múlva már Debrecenben működhet. Az egykori MÁV-székház (Bek–Dégenfeld–Tisza-palota - képünkön) lehetne az esetleges vidéki helyszín. Kósa Lajos polgármester már egyeztetett is Fazekas Sándor földművelésügyi miniszterrel.

A vidékfejlesztési államtitkárság egy egykori szovjet laktanyába költözhet Kecskeméten. A vidékfejlesztési ügyeket már év végétől innen, Kecskemétről irányítanák. Az alpolgármester szerint a szakembereket is tudnak képezni az államtitkárságnak.

A Kecskeméti Főiskolán duális képzés zajlik, így már három éven belül bekapcsolódhatnak a vidékfejlesztési államtitkárság munkájába a vidékfejlesztési mérnökök – fogalmazott Szemereyné Pataki Klaudia.

Miskolcon a leánykollégium épületét szemelték ki a helyi politikusok - igaz, a kormány bejelentésében Miskolc nem szerepelt. A helyi fideszes képviselők viszont azt szeretnék, ha hozzájuk is költözne hivatal. Ezt a helyi szocialisták is támogatják, a Jobbik viszont nem. Ha megfelelő körülményeket tudnak kialakítani, akkor az Emberi Erőforrások Minisztere nem ellenzi, hogy a tárca egyik államtitkársága Miskolcra költözzön.

„Nálunk 1600 ember dolgozik, akiknek családjuk van és Budapesthez kötődnek, tehát nyilván ezeket a kérdéseket is át kell gondolni. De, ha egy jó megoldás van, akár államtitkárságokra lebontva is, akkor miért ne” – mondta Balog Zoltán.

A miniszter azt is mondta: örül, hogy egyfajta verseny kezdődött, amelyben a vidéki nagyvárosok ajánlatokat tesznek a minisztériumoknak.

hirado.hu

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.