Pesti Srácok

110 milliárd forintos megszorítást jelentett be Varga Mihály

110 milliárd forintos megszorítást jelentett be Varga Mihály

A kormányzati kiadásokból elrendelt 110 milliárd forintos zárolásból a minisztériumokra 39,5 milliárd forint kötelezettség vonatkozik, számottevően csökken a rendkívüli kormányzati intézkedések tartaléka, és az intézkedés jelentős mértékben érinti a Beruházási Alap kiadásait, továbbá vonatkozik az elkülönített állami pénzalapokra és a vagyonkezeléssel kapcsolatos kiadásokra.

Mindez a Nemzetgazdasági Minisztérium csütörtöki, MTI-nek eljuttatott közleményéből derül ki. A 110 milliárd forintos költségvetési zárolást Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter jelentette be csütörtökön egy konferencián. Az NGM hangsúlyozza, hogy az intézkedésnek köszönhetően biztonsággal tartható lesz a 2,9 százalékos éves hiánycél. Hozzáteszik: az állam magán takarékoskodik, hogy megfelelő szinten tartsa a hiányt, sem a családokat, sem a lakosságot, sem a vállalkozókat, sem az önkormányzatokat nem érintik az intézkedések.

A takarékosságra azért van szükség, hogy a kormány számára fontos programokra - mint például a foglalkoztatást növelő intézkedések - elegendő forrás álljon rendelkezésre - írja az NGM. Hozzáteszik: a kormány az idei költségvetésben az eredetileg tervezetthez képest több ember számára biztosítja a közmunka lehetőségét, ezzel együtt segély helyett a magasabb összegű bért. Mindez 47 milliárd forint foglalkoztatási célú többletkiadást jelent az állami költségvetésben.

PestiSracok facebook image

A szaktárcákat különböző mértékben érintő biztonsági zárolás további indoka, hogy a reálgazdaság és a lakosság számára rendkívül kedvező gazdasági mutatók közül az alacsony infláció - az árak stagnálása, egyes esetekben csökkenése - a költségvetés számára előreláthatóan szerényebb forgalmi típusú adóbevételt eredményez. A fogyasztás bővülése és a gazdaság fehéredése ugyanakkor részben ellensúlyozza mindezt. A biztonsági intézkedés azért is célszerű, mert az uniós támogatások maradéktalan felhasználása érdekében egyes fejlesztéseket várhatóan nem uniós, hanem hazai költségvetési forrásból fognak megvalósítani - jegyzik meg. Az így "felszabaduló" uniós keretet a kormány más beruházásokra fogja fordítani.

A megtakarítás jelentős mértékben érinti a Beruházási Alap kiadásait, egyes projektek vagy projektelemek 2015-re történő átütemezésére kell számítani. Az NGM kifejti: az átmeneti takarékossági lépések nem igényelnek törvénymódosítást, de biztosítják a költségvetés eddigi stabilitásának megőrzését, az államadósság további csökkentését, a meghirdetett hiánycél tartását. A takarékossági intézkedések nem érintik a lakosságnak, az önkormányzatoknak és a vállalkozásoknak jutó forrásokat, támogatásokat.

A zárolás az idei évre érvényes, a zárolt összegek további sorsáról a kormány az év végén határoz, a költségvetési mozgástér alakulásának függvényében. A zárolással megtakarított összeg a továbbiakban egyfajta biztonsági tartalékként szolgál - áll a közleményben.

Forrás: MTI

Fotó: MTI

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.