Pesti Srácok

A felnevelt gyerekek számától függhet a nyugdíj

A felnevelt gyerekek számától függhet a nyugdíj

A kormány családpolitikai szellemisége összhangban van a Népesedési Kerekasztal által kidolgozott, új nyugdíjszámítási javaslattal, ezért akár már szeptemberben támogatást nyerhet a tervezet - nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője.

A Népesedési Kerekasztal javaslata szerint a ma 35 éves és annál fiatalabb korosztály tagjainak nyugdíja attól függne, hány gyermeket nevelnek fel, és az új rendszer már jövőre elindulna. Hogy ez pontosan hogyan valósulna meg, egyelőre nem tudni. Botos Katalin nyugdíjszakértő szerint a gyerekvállalás pluszpontot jelentene a nyugdíj számításakor, és mínusz pontot kapna az, akinek nincs gyermeke. Vagyis egyfajta bonus-malus rendszert vezetnének be. Ráadásul pontszámításkor csak az a gyerek számítana, aki legalább középiskolát végzett vagy szakmát szerzett.

A lap keddi számában megjelent cikkben a politikus arról beszélt, hogy a koncepció megegyezik a párt 2007-ben megjelent nyugdíjtervezetével. Hozzátette: a nyugdíjrendszerben régóta jelen lévő igazságtalanságot számolná fel ez a fajta megközelítés. A Népesedési Kerekasztal olyan rendszerre tesz javaslatot, amely jutalmazza azokat, akik a közösség érdekében erőfeszítést tesznek, akik befizetéssel, illetve gondos gyermekneveléssel támogatják a rendszer fennmaradását - mondta.

PestiSracok facebook image

A lap azt írta: a felnevelt gyermekek számát és azok iskolázottságát is figyelembe vevő nyugdíj-megállapítási javaslat egyes elemeit a család- és ifjúságügyért felelős államtitkárság is megfontolandónak tartja.

Ami biztosan tudható, jelenleg meglehetősen siralmas képet nyújt a magyarországi nyugdíjasok helyzete. A Pénzcentrum cikke alapján, az átlagos öregségi nyugdíj összege 115 786 forint volt az idei év elején. A nyugdíjasok többségének (54%) folyósított ellátás összege azonban még a 116 ezer forintos átlagot sem éri el: több mint 1,1 millióan vannak, akiknek 50 és 99 ezer forint közötti nyugdíjból kell havonta megélniük.

Körülbelül hatszázezer nyugdíjas kap 100 és 149 ezer forinti összeget. 200 ezer forint feletti nyugdíjat az ellátottak 4,4 százalékának, mintegy 90 ezer főnek juttatnak.

Forrás: MTI/atv.hu/hvg.hu

Fotó: Origo.hu

Ajánljuk még

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.