Pesti Srácok

A magyar külügy lekéste Tóásó Előd tárgyalását

A magyar külügy lekéste Tóásó Előd tárgyalását

Bizonyítékokkal és csatolt dokumentumokkal együtt közel nyolcszáz oldalas iratcsomót tett le a bíróság asztalára a múlt héten Santa Cruzban Tóásó Előd, aki immár öt év és három hónap ítélet nélküli előzetes fogva tartás után újra kérte a szabadlábra helyezését a bolíviai hatóságoktól.

A periratban nemzetközi és helyi jogi precedensek sorakoztak arról, hogy más, hasonló esetekben is szabadlábra helyzeték a vádlottakat. Helyet kapott benne az az ENSZ-határozat, amely a magyar fiatalember azonnali szabadlábra helyezésére szólítja fel Bolíviát, de volt a La Paz-i San Pedro-börtönből származó jó magaviseleti igazolás is. Sőt az a bolíviai alkotmánybírósági határozat – ez a 827/2013-as számot viseli –, amely kimondja, hogy három év előzetes után kötelező a szabadlábra helyezés. Tóásó Előd kiszámította azt is, hogy még matematikailag sem lehetséges a bíróság állítása, amely szerint éppen őmiatta késett meg az ítélethozatal. A magyar férfi meghívta a tárgyalásra az EU bolíviai főképviseletének tagjait, az ENSZ képviselőjét és a magyar külügyminisztérium embereit, hogy a bíróság lássa: nemzetközi figyelem kíséri a sorsát.

A szerdán Santa Cruzban megtartott tárgyalásra az ENSZ és a EU képviselői megjelentek, de a magyar külügy delegáltja elkésett – a Magyar Nemzet információi szerint a Buenos Aires-i magyar nagykövetségről utazó diplomatát Argentínában nem engedték fel a repülőgépre, mert a jegyével kapcsolatban csalás gyanúja merült fel. Úgy tűnik, a Külügyminisztériumban gondot okoz egy jegy megvásárlása – egyébként egy barcelonai ügynökségen keresztül rendelték meg a Buenos Aires–Santa Cruz-jegyet –, így a magyar diplomata csak a tárgyalást követő napon ért a bolíviai városba. Ezek után nem meglepő, hogy a magyar férfi szabadlábra helyezési kérelmét a bíró ismét elutasította – tette hozzá a lap.

PestiSracok facebook image

Az elmúlt héten egyébként az úgynevezett terroristaperben a védelem tanúit hallgatták ki. A volt La Paz-i ügyész, Edward Mollinedo azt vallotta: a Santa Cruz-i Las Americas hotelben történt kivégzések után két férfit, Tóásó Elődöt és Mario Tadicot La Pazba szállítottak, és ott megkínozták, megverték őket. A bolíviai büntető törvénykönyv szabályozása ellenére Tóásó nem tehetett anyanyelvén, vagyis magyarul vallomást, így bármit jegyzőkönyveztek, az nem tekinthető érvényesnek. Mollinedo arról is beszélt, hogy egy memóriakártyát adtak a kezébe a kormány emberei, hogy azt betegye a Tóásó Elődnél talált bizonyítékok közé.

Forrás: Magyar Nemzet

Fotó: Mno.hu

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?