Pesti Srácok

Alföldi Róbert: "Rosszul érzem magam az országban"

null

Fel kell emelnie az embernek a hangját a bűnbakképzés és bárminemű megkülönböztetés ellen – hangsúlyozta Alföldi Róbert rendező és színész, hogy miért ment ki a rendezvényre, amelyen egyébként első alkalommal vett részt. Közölte azt is, hogy 2014-ben rosszul érzi magát az országban, de ez a hazája – nyilatkozta a hvg.hu-nak Alföldi.

A Pride-on több ezren gyűlhettek össze az Alkotmány utcánál. Közöttük ott volt Fodor Gábor, valamint Lendvai Ildikó, és Juhász Péter is. Egyébként a felvonulok között volt az MSZP is, szivárványos lufikkal. Látni lehet az Együtt, a PM és a Liberálisok zászlóit. Sőt egy Fidesz-tábla is felbukkant a tömegben. Jelen volt Lang Györgyi is, valamint a politológus Lakner Zoltán, aki a Pride fesztivált megnyitotta, és egyben coming outolt.

Egy magát családvédőnek nevező Facebook-csoport is békés demonstrációt hirdetett a helyszínre, közülük többen megpróbáltak csatlakozni a melegekhez, vagy legalábbis közöttük demonstrálni, de a rendőrök nem engedték át őket a kettős kordonon. Megjelent ellentüntetni az érpataki polgármester.

PestiSracok facebook image

A Hősök terénél ellentüntetők áttörték a kordont, mintegy 15-20 ember szitkozódva a tömegbe rohant, de a rendőrök pillanatok alatt visszaszorították őket, és visszaállították a kordont.

A Városligetben beszédet tartott Ulrike Lunacek, az Európai Parlament (EP) alelnöke beszédében hangsúlyozta, hogy az emberi jogok szexuális orientációtól függetlenül, mindenkit megilletnek Európában. Azt is mondta, hogy rendkívül fontos, hogy a leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű és queer (LMBTQ) közösség tagjaib közül egyre többen felvállalják identitását, mert a félelem rossz tanácsadó.

A beszélgetés itt megtekinthető.

Fotó: Új Szó

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.