Pesti Srácok

Az LMP EP-képviselője sem támogatja az "offshore-lovag" Junckert

Az LMP EP-képviselője sem támogatja az "offshore-lovag" Junckert

A fideszes politikusokhoz hasonlóan az LMP európai parlamenti képviselője is elutasítja Jean-Claude Juncker megválasztását az Európai Bizottság élére.

Meszerics Tamás Versus című műsorunkban ezt a Juncker-féle európai gazdasági válságkezelés kudarcával indokolta. A politikus azt mondta: arról szerdán lesz döntés, hogy az európai parlament zöld frakciója is Juncker ellen szavaz-e. A luxemburgi politikus megválasztását egyébként az Európai Néppárt felelősségének tartja, szerinte ugyanis a frakció mást is jelölhetett volna a választási listája élére.

„Az egy régi bölcsesség, hogy ugyanazzal az edzővel, ugyanarra a pályára, ugyanazzal a taktikával, ugyanazokat a játékosokat kiküldeni és közben más eredményt várni, az botorság a politikában. Juncker úr három éven keresztül, a válság kellős közepén volt az eurorégió vezetője. Nyakig benne volt abban a válságkezelési politikában, ami a legkevésbé sem számított a sikeres válságkezelési politikák közé, azt mondani, hogy majd most megpróbálja máshogyan, ez a politikában nem megy” – fogalmazott Meszerics Tamás, az LMP EP-képviselője.

PestiSracok facebook image

Korábban az LMP frakcióvezetője, Schiffer András úgy fogalmazott Junckerrel kapcsolatban, hogy ő az „európai offshore lovagrend nagymestere", ráadásul az „európai kettészakadás” híve.

Forrás: Hír TV/PestiSrácok.hu

Fotó: Magyar Hírlap

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.