Pesti Srácok

Elfogták egy három évvel ezelőtti brutális rablógyilkosság gyanúsítottját

null

A gyanú szerint három évvel ezelőtt társaival együtt kirabolt egy idős embert annak otthonában azt a 21 éves férfi, akit kedden fogott el a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság (PMRFK) a fővárosban - közölte a PMRFK szóvivője szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján.

Beluzsárné Belicza Andrea elmondta: a tápiószecsői gyanúsított és társai 2011. június 22-én éjszaka bementek egy tápióbicskei családi házba, az ott egyedül élő 85 éves férfit többször megütötték, majd a házban talált készpénzzel és mobiltelefonnal távoztak. Az idős férfi néhány napon belül a kórházban belehalt sérüléseibe.

A PMRFK nyomozói kedden, fővárosi munkahelyén fogtak el egy férfit, gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették és kezdeményezték előzetes letartóztatását. Azt, hogy kik voltak a társai, illetve mi volt a szerepük, még tisztázza a rendőrség - fűzte hozzá a szóvivő.

PestiSracok facebook image

Beluzsárné Belicza Andrea kérdésre elmondta: vizsgálják, hogy az elmúlt három évben követett-e el más bűncselekményt is a gyanúsított.

A férfi ellen emberölés elkövetésének megalapozott gyanúja miatt a PMRFK bűnügyi osztálya folytatja le a további eljárást.

Forrás: MTI

Fotó: Alfahír.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.