Pesti Srácok

Gyurcsány főzőpartnereként is szereplő, ismert színész a DK titkos főpolgármester-jelöltje

Gyurcsány főzőpartnereként is szereplő, ismert színész a DK titkos főpolgármester-jelöltje

Az Index ellenzéki forrásokból úgy értesült, hogy Gyurcsány Ferenc és a DK titkos főpolgármester-jelöltje nem más, mint Balázsovits Lajos színész-rendező. A hvg.hu-nak ellenzéki politikusok azt mondták: a DK hivatalosan nem vetette fel a nevet, de informálisan igen.

Az Index azt írja, hogy a közös baloldali jelöltről folytatott tárgyalások lassan csordogálnak, az MSZP, az Együtt-PM és a DK eddig nem tudtak megállapodni közös jelöltben, mivel – a másik kettő szerint – az MSZP nem hajlik a megegyezésre, mégpedig Horváth Csaba főpolgármesteri ambíciói miatt.

A 67 éves színész jóban van Gyurcsány Ferenccel, főzőpartnereként is szerepelt a Gyurcsány a konyhában című könyvben, sőt személyesen megjelent a könyvbemutatón is.

PestiSracok facebook image

Jancsó Miklós filmjeinek egyik állandó színészeként indult a pályája, szerepelt például a Fényes szelekben, később az Abigélban ő alakította Kalmár tanár urat. 1992-től 2012-ig két évtizeden át a Játékszínt igazgatta. Balázsovits felesége, Almási Éva színésznő, akárcsak lányuk, Balázsovits Edit. A '70-es években Luchino Visconti patronálásának köszönhetően olasz filmekben is szerepelt.

Index / Fotó: Huszti István

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.