Pesti Srácok

Hatvan éve vesztette el az Aranycsapat az 1954-es berni döntőt

Hatvan éve vesztette el az Aranycsapat az 1954-es berni döntőt

Éppen hatvan esztendeje, 1954-ben játszott a magyar válogatott világbajnoki döntőt, ami után az akkor csúcson lévő honi labdarúgás elindult a lejtőn lefelé. 1954. július 4-én, Bernben, 3-2-re buktunk el az NSZK-val szemben.

A németek még filmet is készítettek a berni csodáról: Das Wunder von Bern címmel. A magyar válogatott tagjai eközben a kertek alatt bujkálva érkeztek haza Svájcból.

A magyar válogatott a vb nagy esélyeseként utazott el a tornára, hiszen az Aranycsapatot öt éve és 32 meccse senki sem tudta legyőzni.

PestiSracok facebook image

A csoportmeccseken sem lehetett azt érezni, hogy annak a tornának dráma lesz a vége. Dél-Koreát 9-0-val, a nyugat-németeket 8-3-mal intéztük el. Helmut Rahnék csak kapkodták a levegőt és a bázeli meccsen mindent megmutatott a magyar csapat, amit annak az időszaknak a modern futballjáról tudni kellett. Majd a válogatottunk négyet vágott a braziloknak és ugyanennyit Uruguaynak is, így jutott el a berni fináléba.

A mai napig legendák és összeesküvés-elméletek keringenek a meccsel kapcsolatban. Egyben viszont mindenki egyetért: Sebes Gusztáv csapatával megmagyarázhatatlan dolgok történtek. Pedig minden nagyon szépen kezdődött, a hatodik percben Puskás Ferenc, a nyolcadikban Czibor Zoltán is betalált Toni Turek kapujába. És még az sem zavart senkit, hogy a 10. percben Max Morlock szépített.

Aztán jött Helmut Rahn, aki a 18. percben egyenlített, majd a második félidő végén jött az összeomlás, Rahn a 84. percben a mindent eldöntő gólt is megszerezte. Két perccel a vége előtt Puskás egyenlített, de a walesi partjelző, Benjamin Griffith szerint lesről, máig vitát adva a döntő végső kimeneteléről.

A végeredmény óriási hatással volt az akkori futballra. Németország először jutott a csúcsra, a második világháború után először játszottak német himnuszt sporteseményen és német történészek szerint az 1954-es vb-cím igazi fordulópontot jelentett a labdarúgásukban.

Forrás: Index.hu

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.