Pesti Srácok

Hiszékeny: a hatalom el akar némítani!

Hiszékeny: a hatalom el akar némítani!

Soha senkitől nem kért és nem kapott pénzt - jelentette ki Hiszékeny Dezső MSZP-s országgyűlési képviselő csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón, miután Polt Péter legfőbb ügyész indítványozta az Országgyűlés elnökénél mentelmi jogának felfüggesztését.

A Legfőbb Ügyészség közleménye szerint a mentelmi jog felfüggesztésére a vesztegetés és más bűncselekmények miatt a Központi Nyomozó Főügyészség előtt folyamatban lévő nyomozás eredményeként tett indítványt a legfőbb ügyész.

Az ellenzéki politikus közölte, a konkrét ügyről nincsenek információi, a sajtóból értesült róla ő is, ezért majd megkeresi a legfőbb ügyészt is. Hiszékeny Dezső azt mondta, lemond mentelmi jogáról és áll a nyomozó hatóságok rendelkezésére.

PestiSracok facebook image

Az ügyet úgy értékelte, hogy a legfőbb ügyész a köztársasági elnök helyett meghirdette a választási kampányt. Hozzátette: a forgatókönyv "unalomig ismert", politikai megrendelésre különböző intézmények, szervek azon kezdenek el dolgozni, hogy valakit lejárassanak. Jelen esetben is ez történik - jelentette ki.

Hiszékeny Dezső hangsúlyozta, nem követett el bűncselekményt. Katonacsaládban nőtt fel, ahol nagyon fontos volt a tisztesség és a becsület - fogalmazott. Azt mondta, a becsületében akarják megalázni, ezért meg kívánja védeni magát.

Az országgyűlési képviselő szerint sokaknak szúrhatta a szemét az, hogy szóvá tette, a nemzeti mobilfizetési részvénytársaság be akarja csapni az embereket. Azt is kifogásolta, hogy milyen színvonalon dolgozik az Országgyűlés törvényalkotási bizottsága - tette hozzá.

"Azt gondolom, hogy a hatalom el akar némítani. Nem fogok csendben maradni" - jelentette ki.

Fazekas Géza, a Legfőbb Ügyészség szóvivője azt közölte, négy gyanúsítottja van annak az ügynek, amelyben Hiszékeny Dezső mentelmi jogának felfüggesztését indítványozták. A vesztegetés és más bűncselekmények miatti nyomozás tavaly januárban egy magánszemély feljelentése alapján indult. Egy embert novemberben, hármat pedig a múlt hónapban gyanúsítottak meg, valamennyiüket különböző korrupciós bűncselekményekkel, amelyek XIII. kerületi ingatlanokhoz kapcsolódnak. A gyanúsítottak egyike a XIII. kerületi önkormányzat egyik cégének alkalmazottja - ismertette.

A Legfőbb Ügyészség közölte, a megalapozott gyanú szerint egy vállalkozó megtudta, hogy Budapest XIII. kerületében van egy olyan használaton kívüli üzlethelyiség, amelynek a bérleti jogát az önkormányzat addig nyilvánosan nem hirdette meg. 2013 januárjában Hiszékeny Dezső akkori alpolgármester - akinek a működési körébe tartozott a kerület üzlethelyiségeinek, lakásainak kezelése - közvetítő útján ötmillió forintot kért azért, hogy az önkormányzat tulajdonában lévő üzlethelyiség bérleti jogát a bérlemény üzleti hasznosítását tervező embernek juttassa. A pénz átadására végül nem került sor - tették hozzá.

Az ügyészség szerint Hiszékeny Dezső cselekménye vezető beosztású hivatalos személy által elkövetett vesztegetés megalapozott gyanújának megállapítására alkalmas.

Hiszékeny Dezső az áprilisi parlamenti választáson az MSZP-Együtt-DK-PM-MLP színeiben szerzett országgyűlési mandátumot a főváros XIII. kerületében, és az Országgyűlés MSZP-frakciójának tagja.

mti / fotó: 168ora.hu

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.