Pesti Srácok

Keresik a Gyurcsányt hátba ütő nőt

null

Keresi a Központi Nyomozó Főügyészség Győri Regionális Osztálya azt a nőt, aki tavaly szeptemberben a rendőri vezetők perének első tárgyalása előtt, a bíróság bejáratánál ököllel hátba ütötte Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnököt - az erről szóló felhívás hétfőn jelent meg az ügyészségi honlapon.

A felhívás szerint az ügyben hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt folytatnak nyomozást. A bíróság épülete előtt 2013. szeptember 17-én a Közhatalom Jogsértettjeinek Egyesülete elnevezésű társadalmai szervezet tartott nyilvános demonstrációt, a tüntetésen részt vett a keresett nő is.

A nő átlagos testalkatú, 60-70 év közötti, 150-165 centiméter magas, az elkövetés idején sötétbarnára festett, rövid hajat viselt. A Központi Nyomozó Főügyészség Győri Regionális Osztálya kéri, hogy aki információval rendelkezik a nőről, jelezze azt számukra.

PestiSracok facebook image

A rendőri vezetők büntetőperében Bene László nyugalmazott rendőr altábornagyot, volt országos főkapitányt, Gergényi Péter nyugalmazott rendőr vezérőrnagyot, volt budapesti főkapitányt és tucatnyi társukat a 2006. őszi fővárosi eseményekkel összefüggésben vádolja az ügyészség, és többnyire felfüggesztett szabadságvesztést indítványozott velük szemben. A vádhatóság szerint a parancsnokok bűnössége elsősorban intézkedések, illetve az eseményeket követő felelősségre vonások elmulasztása miatt állapítható meg. A vádlottak az eljárás során tagadták bűnösségüket.

mti / fotó: Központi Nyomozó Főügyészség

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.