Pesti Srácok

Megnevezték a gyermekmolesztáló középiskolai magyartanárt

null

Csak a rendőrségi nyomozást követően derülhet ki, hogy valóban elévült-e a diákokat molesztáló középiskolai magyartanár ügye – ezt mondta az Origónak Rozgonyi Krisztina médiajogász, aki maga is a botrány helyszinéül szolgáló középiskolába járt. Az esetek óta 25 év telt el, de azt nem lehet tudni biztosan, hogy a távozását követően mikor, mit csinált a következő munkahelyén, a köztévében – tette hozzá a szakember. Az áldozatokat óvni, a bűnösöket megbélyegezni kell, de a legfontosabb, hogy megvédjük a mostani gyerekeket. Ehhez pedig az kell, hogy minél többen merjenek kiállni és elmondani: velem is megtörtént – hangsúlyozta Rozgonyi.

Csütörtökön megjelent megrázó írásában számolt be a 444 arról, hogy egy neves budapesti gimnázium neves tanára hogyan molesztálta 25 évvel ezelőtt a diákjait. Miután az ügy kitudódott, a magyartanárnak távoznia kellett az intézményből. Később a Magyar Televíziónál helyezkedett el a férfi.

A cikkben csak S. néven említett tanár a portálnak elismerte, hogy a gimnáziumban tanárként közeledett a diákjaihoz, ahhoz az állításához azonban ragaszkodott, hogy a tévés karrierje idején már nem került intim kapcsolatba fiatalokkal. Határozottan azt mondta, hogy a 25 évvel ezelőtti iskolai lebukása megváltoztatta az életét.

PestiSracok facebook image

Az interneten a cikk megjelenése után több kommentben is megnevezték az elitgimnáziumot és a tanárt is, most pedig az Origonak nyilatkozó Rozgonyi Krisztina médiajogász nevezte meg S.-t.

Ebben az időben, 1987 és 1991 között ennek az elitiskolának, vagyis az ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnáziumának (képünkön) a növendéke volt Rozgonyi Krisztina, nemzetközi hírű médiajogász, a Nemzeti Hírközlési Hatóság volt elnöke is. Őt ugyan nem tanította, de egy évfolyamba járt azokkal a diákokkal, akiknek a magyartanára volt az oktató. Megroppantott az évtizedek alatt cipelt súly, hogy tudtam a dologról és tehetetlen voltam – vallja be a jogász az Origónak. Úgy látja, a cikk megírása végre talán megtisztulást hozhat számára is.

Másodikos voltam, amikor elment az iskolából Sipos Pál. Így hívták a magyartanárt – mondta Rozgonyi Krisztina. A médiajogász szerint a szülők azért sem akartak rendőrséghez fordulni, hogy megkíméljék gyermekeiket a büntetőeljárás sokszor megalázó és fájdalmas tortúrájától. Az akkor hatályos btk. alapján megrontásért a legmagasabb kiszabható büntetési tétel nyolc év volt. Mivel a bűncselekményt többször is elkövethette, akár 12 évet is kaphatott volna – hangsúlyozta az Origo kérdésére a jogásznő.

Sipos Pál miután otthagyta a gimnáziumot, a Magyar Televízióba ment. A többi között ő volt a felelős szerkesztője 1994 és 1998 között a Repeta című műsornak, amelyben tinédzserekkel dolgozott együtt. A gimnáziumban történtek óta ugyan eltelt 25 év, de azt nem tudjuk, hogy később a köztévében mit csinált a műsorkészítésen kívül az adásban szereplő gyerekekkel. A 444.hu-s cikk tanúsága szerint a tévében is történhetett hasonló. Csak a rendőrségi nyomozást követően derülhet ki, hogy valóban nem történt-e azóta hasonló eset, és elévült-e a bűncselekmény, amit elkövethetett – figyelmeztet Rozgonyi.

A teljes interjú az Origo.hu-n olvasható

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.