Pesti Srácok

Nyolc rendőr őrizetben: maguk fújták a szondát

Nyolc rendőr őrizetben: maguk fújták a szondát

Őrizetbe vette a Központi Nyomozó Főügyészség szegedi regionális osztálya a makói autópálya alosztály nyolc rendőrét, akik a gyanú szerint 5-10 euróért (1550-3100 forintért) saját maguk fújták meg az alkoholszondát az általuk megállított külföldi autósok helyett - közölte az MTI megkeresésére a nyomozó főügyészség szóvivője csütörtökön.

Nagy Andrea tájékoztatása szerint a nyolc rendőrt szerdán hallgatták ki gyanúsítottként "előnyért hivatali kötelezettségét megszegve elkövetett hivatali vesztegetés elfogadása bűntette" miatt. A rendőrök előzetes letartóztatásáról a nap folyamán dönt a bíróság.

Nyolc rendőrt vett őrizetbe az ügyészség korrupció miatt

PestiSracok facebook image

A szóvivő ismertette: a gyanú szerint a nyolc rendőr 2014. márciusától az M43-as autópálya makói szakaszán többször pénzt fogadott el a megállított külföldi rendszámú járművek vezetőitől. Cserébe eltekintettek a járművek, illetve a járművezetők ellenőrzésétől, vagy a pénzért az alkoholszondát ők maguk fújták meg a járművezetők helyett. A kért vagy kapott pénz összege alkalmanként különböző volt, de általában 5-10 euró.

Nagy Andrea közlése szerint a nyomozás a Nemzeti Védelmi Szolgálat felderítése alapján indult, a szerdai akcióban pedig a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság is segítette a Központi Nyomozó Főügyészség munkáját.

mti

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.