Pesti Srácok

Péceli tömegsír: feljelentést tesz a polgármester

Péceli tömegsír: feljelentést tesz a polgármester

Vizsgálatot rendelt el a péceli polgármester annak tisztázására, hogy a helyi idősotthonban elhunytak köztemetésének lebonyolításakor az önkormányzattal szerződésben álló temetkezési vállalkozó megsértette-e a megállapodás bármely pontját – közölte a városvezető csütörtökön az MTI-vel. Szőllősi Ferenc független polgármester emellett feljelentést tesz ismeretlen tettes ellen, kegyeletsértés miatt.

Az Index szerdán írta meg, hogy a péceli Idősek Otthonában a korábban köztemetéssel eltemetettek sírjait egy temetkezési vállalkozó megszüntette, arra hivatkozva, hogy túl sok helyet foglaltak. Az elhunytakat egy Ady Endre Szociális Otthon Elhunytjai feliratú márványtábla alatti tömegsírba temették: 20-25 embert egy helyre.

Czibere Károly, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára szerdán egy fonyódi rendezvényen jelentette be, hogy az államtitkárság vizsgálatot rendelt el, amely súlyos visszaéléseket tárt fel a péceli otthonban. Az intézmény igazgatóját azonnali hatállyal menesztették.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI/Index.hu

Fotó: Index.hu

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.