Pesti Srácok

Simon Gábor házi őrizetének meghosszabbítását indítványozták

Simon Gábor házi őrizetének meghosszabbítását indítványozták

További három hónappal, október 12-ig hosszabbítaná meg a Központi Nyomozó Főügyészség az MSZP egykori elnökhelyettesének, Simon Gábornak a házi őrizetét – értesült a Magyar Nemzet.

Nagy Andrea, a főügyészség szóvivője a lap érdeklődésére közölte: a nyomozó hatóság hétfőn benyújtotta a kényszerintézkedés fenntartását célzó indítványt, amelyről a Pesti Központi Kerületi Bíróság dönthet. Mint korábban beszámoltunk arról, hogy a volt politikus az osztrák Volksbankban összesen 240 millió forint értékű eurót és dollárt helyezett el, amelyet képviselői vagyonnyilatkozataiban nem tüntetett fel.

Simon Gábor a pénzintézetnek sajátjaként nyilatkozott a vagyonról, majd a KNYF által indított eljárásban gyanúsítottként azt vallotta, hogy az összeg csak vagyonkezelés céljából került hozzá, a pénz eredetéről azonban nem tett említést.

PestiSracok facebook image

A gyanúsítottat március 10-én vették őrizetbe, miután a főügyészség egy másik büntetőügy nyomozása során felderítette: a bukott politikus korábban hamis bissau-guineai útlevelet szerzett, amely a saját személyi adatait tartalmazta.

A gyanú szerint az egykori képviselő fényképével ellátott, édesanyjának vezetéknevét felhasználva készült, Gabriel Derdak bissau-guineai állampolgár részére kiállított okmány segítségével a MagNet Bankban nyitott számlán az év elején 250 ezer eurót helyeztek el, ám ez az összeg is kimaradt a vagyonnyilatkozatából.

Simon Gáborról az is kiderült, hogy salzburgi, grazi és zürichi bankszámlái is voltak, amelyeken esetenként akár egymillió eurót is elérő forgalmat bonyolított le. Az egykori szocialista országgyűlési képviselő március 12-én került előzetes letartóztatásba, majd a Fővárosi Törvényszék döntése alapján május 12-én házi őrizetbe helyezték.

mno

Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.