Pesti Srácok

Strasbourgban is téma Kovács Béla ügye

Strasbourgban is téma Kovács Béla ügye

Az Európai Parlament (EP) jogi bizottsága elé utalták Kovács Bélának, a Jobbik EP-képviselőjének a mentelmi ügyét – jelentette be csütörtökön az EP strasbourgi plenáris ülésén Martin Schulz EP-elnök.

Mint közölte, az illetékes magyar hatóságok Kovács Béla képviselői mentelmi jogának felfüggesztésére irányuló kérelemmel fordultak hozzá. Az ügyet a házszabály értelmében az EP jogi bizottsága elé utalták. A szakbizottságnak, annak érdekében, hogy az ügyben kialakíthassa álláspontját, joga van az általa szükségesnek tartott további tájékoztatást kérni a magyar hatóságoktól – tette hozzá a parlamenti elnök.

Május 15-én, vagyis tíz nappal a magyarországi EP-választások előtt vált ismertté, hogy Polt Péter legfőbb ügyész három nappal korábban diplomáciai úton az EP-elnöki teendőket akkor is ellátó Schulzhoz fordult, indítványozva, hogy az EP függessze fel Kovács Béla mentelmi jogát. A Magyar Nemzet pontosan meg nem nevezett forrásból származó értesülése szerint a jobbikos képviselő ellen az Alkotmányvédelmi Hivatal tett feljelentést kémkedés gyanúja miatt.

PestiSracok facebook image

Kovács Béla még aznap sajtótájékoztatón kijelentette: soha nem volt sem magyar, sem külföldi titkosszolgálat tagja, soha nem működött velük együtt, és megkeresés sem érkezett hozzá tőlük. Közölte, határozottan visszautasítja a Magyar Nemzetben leírt vádat. Az EP-képviselő – aki a május 25-ei választáson újra EP-mandátumot nyert, határozottan visszautasította, hogy az általa vezetett Európai Nemzeti Mozgalmak Szövetsége orosz befolyás alatt állna, illetve hogy az oroszok finanszíroznák.

Miután az EP jogi bizottsága kialakítja álláspontját, azt a parlament plenáris ülése elé terjeszti, ahol döntenek majd a Jobbik EP-képviselőjének a mentelmi jogáról.

Forrás: MTI/Mno.hu

Fotó: Alfahír.hu

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.