Pesti Srácok

Többmilliárdos rendőrségi korszerűsítés a közbeszerzés megkerülésével

Többmilliárdos rendőrségi korszerűsítés a közbeszerzés megkerülésével

Elindul a rendőrségi épületek korszerűsítése, az első üzemben 4,22 milliárd forintért, uniós támogatással. Mindezt nyílt közbeszerzés nélkül, az indoklás szerint azért, mert a rendőrségi épületekben olyan munka folyik, ahol a szigetelést nem rakhatja fel akárki - tudta meg a napi.hu.

A parlament nemzetbiztonsági és a honvédelmi bizottságai heti rendszerességgel adják ki a közbeszerzés alóli mentesítéseket a különböző beszerzésekre. A nemzetbiztonsági bizottság július 2-i ülésén is több közbeszerzés alóli mentesítésre adott engedélyt, nemzetbiztonsági okokra hivatkozva. Ezen közbeszerzéseknél nem kell a sokszor hosszadalmas nyílt közbeszerzési eljárást lefolytatni, hanem az Alkotmányvédelmi (korábban Nemzetbiztonsági) Hivatal által átvilágított cégek közül választhatnak a beruházók.

A lista nem nyilvános, sajtóhírek szerint pár száz cég kapta meg a nemzetbiztonsági minősítést. Ezen könnyített eljárásokban az érzékeny adatok, államtitkok könnyebben megőrizhetőek - ám a verseny mindenképp sérül, még akkor is, ha a versenyeztetés szabályait e szűk körben is érvényesíteni kell. Az állami szervek nem egy esetben mondvacsinált okokkal indokolják a nemzetbiztonsági okokat, annak érdekében, hogy az eljárásokat felgyorsítsák. így vett közbeszerzés nélkül autókat a rendőrség, de a teljes e-útdíjhálózat beszerzése is hasonló módon folyt, s a 4-es metró befejezése érdekében is bevezették ezt a megoldást - a nyilvános közbeszerzéssel ugyanis kifutottak volna a határidőkből - írja a lap.

PestiSracok facebook image

A rendőrségi épületek 4,22 milliárd forintos korszerűsítésére is kiadtak mentesítést. A tervek szerint ebből a pénzből tíz különböző rendőrségi költségvetési szerv - megyei kapitányságok, Terrorelhárító Központ - 27 épületét újítanák fel uniós támogatásból. A rendőrség szerint azért nem lehet nyílt közbeszerzési eljárást lefolytatni, mert ezekben az épületekben folyamatos munka folyik, kizárólag átvilágított, megbízható vállalkozók végezhetik a tevékenységet. Ugyanakkor az is kiderült , hogy nem is lenne idő a nyílt közbeszerzési eljárás lefolytatására, hisz a felújításokkal - nyilván az uniós támogatások elvesztése miatt - 2015. június 30-ig végezni kell.

napi.hu

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

Itt a nagy antifa-széljobb vita a Polbeatben: "Nefelejcs" Gergő vs. Lipták Tamás, csütörtök 18 óra, R56!

‎Polbeat 2025 május 29.
Szélsőbal nincs, de igény az volna rá - írta Varga "Nefelejcs" Gergő hét éve a Tett blogon. Nem kellett sokat várnia, hogy a folyamatosan tüzelt antifa csoportok végül radikalizálódjanak, elég csak az Ilaria Salis-féle, 2023-as budapesti terrortámadásra gondolni. Varga "Nefelejcs" Gergő, aki a marxista portál, azaz a Mérce munkatársaként, a Vörös Szittya vlog arcaként és mindenek előtt antifa szervezőként ismert, elfogadta a PestiSrácok felkérését, hogy a másik nagy közéleti szubkultúra, a nemzeti radikálisok emblematikus képviselőjével, Lipták Tamással, a Jobbszélső Telegram csatorna szerkesztőjével, a Magyar Jelen szerzőjével megmérkőzzön a Polbeat nyilvános felvételén, május 29-én, csütörtökön, 18 órától, az R56 Sörözőben. Mérkőzésvezető: Huth Gergely és Kertész Dávid.