Pesti Srácok

"Túl sok helyet foglaltak": Tömegsírba temették az idősotthon halottait

"Túl sok helyet foglaltak": Tömegsírba temették az idősotthon halottait

Túl sok helyet foglaltak – mondta a péceli temetkezési vállalat vezetője az Index újságírójának arra a kérdésre, hogy miért tették át közös tömegsírba a helyi idősotthon halottait. Súlyos kérdések merülnek fel nemcsak etikailag, de azzal kapcsolatban is, hogy volt-e erre ÁNTSZ-engedély és mi lett az idősek temetésre összespórolt pénzével.

A péceli idősotthon magukra hagyott, demens, sokszor pszichiátriai betegségekkel küzdő lakóit eredetileg külön fejfákkal, kis sírokba temették el – írja az Index. Most viszont egy közös sírba kerültek, névtelenül – a táblán mindössze annyi szerepel, hogy „Ady Endre Szociális Otthon Elhunytjai”.

Az önkormányzat – amely a köztemetéseket végezte – semmit nem tudott erről, pedig ők minősülnek a sírok tulajdonosának. Ráadásul arról sem tud a polgármester, hogy bárki kapott volna engedélyt sírnyitásra az elmúlt években, ehhez az ÁNTSZ hozzájárulására van szükség.

PestiSracok facebook image

„A temetés hamar meglesz, nem akarom sokáig feleslegesen hűteni, meg azt sem akarom, hogy sokáig a polcon álljon” – ezt mondta a temetkezési vállalat vezetője, amikor az Index újságírója álnéven bejelentkezve egy nemrég elhunyt néni temetésének időpontjáról érdeklődött. „Lesz majd egy másik temetés valamikor a jövő héten és akkor ahhoz fogjuk ezt is hozzácsapni, előtte vagy utána lesz, hogy ne kelljen kétszer kimenni” – mondta a temetkezési vállalkozó. Azt mondta, hogy senki nem gondozta az elhunytak sírjait, ezért gondolta, hogy „jó lenne őket összeszedni egybe”. Szerinte így most „klasszul néz ki” és a régiek helyén rögtön el is adtak három sírhelyet.

Az otthonban lakó idősek ráadásul hiába gyűjtögettek temetésükre – egy férfi néhány éve 121 ezer forint spórolt pénzével érkezett az otthonba, de egy pénzügyi ellenőrzés során kiderült, hogy az el lett költve ruhaneműkre és 60 ezer forint értékben édességre. Ezek azonban állítólag soha nem jelentek meg sem az otthon raktárkészletében, sem az idős úr szobájában.

Forrás: Index.hu/Hír24.hu

Fotó: Index.hu

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.