Pesti Srácok

Újabb feladatokat bíztak Lázárra

Újabb feladatokat bíztak Lázárra

Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter felel ezentúl a postaügyért és a Magyar Fejlesztési Bankra vonatkozó jogszabályok kidolgozásáért, és további intézmények kerültek irányítása alá, köztük a Nemzetstratégiai Kutatóintézet. Az erről szóló jogszabály a Magyar Közlöny legfrissebb számában jelent meg.

A kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló június 6-ai rendelet és hozzá kapcsolódóan más kormányrendeletek módosításáról szóló jogszabály több miniszterre és állami szervre (Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal, Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal, Kormányzati Ellenőrzési Hivatal vonatkozóan tartalmaz részletszabályokat.

A rendelet értelmében Kormányzati Ellenőrzési Hivatalt a kormányzati tevékenység összehangolásáért felelős miniszter, vagyis a Miniszterelnökségért felelős miniszter irányítja. Ugyancsak Lázár János felel a fejlesztési banki eszközökkel megvalósuló fejlesztéspolitikáért, és előkészíti a Magyar Fejlesztési Bankra vonatkozó jogszabályokat.

PestiSracok facebook image

Az agrár-vidékfejlesztésért való felelőssége keretében - a rendeletben meghatározott kivétellel - előkészíti az Európai Unió közös agrárpolitikája II. pilléréből nyújtott agrár-vidékfejlesztési támogatásokra, továbbá az Európai Unió közös halászati politikájával összefüggésben nyújtott támogatásokra vonatkozó jogszabályokat. A postaügyért viselt felelőssége keretében pedig előkészíti a postai tevékenységre és a postai szolgáltatások ellátására vonatkozó jogszabályokat.

A kormányrendelet mellékletének kiegészítésével Lázár János irányítása alá került a Nemzetstratégiai Kutatóintézet, a Nemzeti Örökség Intézete, valamint a Magyar Nyelvstratégiai Intézet is.

Trócsányi László igazságügy-miniszterre vonatkozóan a rendelet rögzíti: az ő feladata, hogy összehangolja az Európai Unió jogának megfelelés céljából folytatott jogharmonizációs tevékenységet.

Ennek keretében "a kormány eljárás tárgya szerint felelős tagjával együttműködve" ellátja a kormány képviseletét az EU-jog megsértése miatt indult eljárásoknak az Európai Unió Bírósága előtti eljárást megelőző szakaszaiban, koordinálja a képviselet ellátásához szükséges iratok előkészítését, valamint elkészíti és benyújtja a beadványokat.

Forrás: MTI

Fotó: MTI

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.