Pesti Srácok

Újra diktálnának az MSZP nagy öregjei

null

Többek között Szekeres Imrével, Veres Jánossal és Steiner Pállal fogott össze Lendvai Ildikó, az MSZP korábbi elnöke, hogy meggyőzze az elnökválasztás előtt álló MSZP-t: alkosson új alapszabályt és programot. A Deák Ferenc nevét viselő csoport elsősorban azt követeli, hogy a Mesterházy Attila vezetésével összeállított parlamenti frakciót szorítsák háttérbe – írja a hvg.hu.

Önkritikára képes pártot akarunk” – fogalmazott a Felhívás a kongresszushoz című kiáltványban a magát Deák Ferenc Körnek nevező csoport, amely vasárnap jött össze szocialista politikusokból, mert „a változás irányának meghatározását minél több vitázó műhelynek kell segítenie”. Mint írták: azért választották az 1867-es kiegyezést összehozó politikus nevét, mert „történetesen a Deák Ferenc utcában szoktak találkozni”. A társaságnak több olyan tagjai is van, akik 2002 és 2010 között miniszterek voltak.

A Deák Kör több javaslattal is előállt. Így azt szeretnék elérni, hogy a „parlamenti munka kiüresedése” miatt az elnökség kétharmadát olyan politikusokkal töltse fel a kongresszus, akik nem országgyűlési képviselők, az ellenőrző testületek élére pedig egyáltalán ne válasszanak képviselőket. A mostani frakciót az előző vezetés állította össze, a Mesterházy távozását követelő politikusok, a felhívás aláírói korábban többször is konfliktusba kerültek a képviselőcsoport egyes tagjaival.

PestiSracok facebook image

A csoportot 20 MSZP-s politikus írta alá, köztük volt miniszterek, államtitkárok. Többek között Lendvai Ildikó, Szekeres Imre, Veres János, Juhász Ferenc, Kökény Mihály, Katona Tamás, Burány Sándor. A fiatalabb politikusok közül Braun Róbert – Medgyessy Péter egykori tanácsadója – és Tüttő Kata, akinek a karrierje abban a kerületben indult, ahol Hagyó Miklós volt az MSZP-s szervezet vezetője.

A csoport azt szeretné, ha a kongresszus kimondaná: új programra, új alapszabályra, új szervezeti felépítésre van szükség. Olyan pártot akarnak, amely „totális ellenzéke annak a politikai rendszernek, amely szétszakítja a társadalmat, gyilkolja a szolidaritást, korlátozza a szabadságot”.

Forrás: hvg.hu

Fotó: MTI

Ajánljuk még