Pesti Srácok

Újra Martin Schulz az Európai Parlament elnöke

null

A német, szociáldemokrata Martin Schulzot választották meg kedden az Európai Parlament (EP) elnökévé a strasbourgi uniós parlament képviselői.

A 751 EP-képviselői közül 723 adta le szavazatát, amelyek közül 111 érvénytelen volt. Martin Schulz a 612 érvényes szavazatból 409-et kapott. Megválasztásához minimum 307 szavazatra volt szükség.

A radikális baloldal jelöltjére, Pablo Iglesiasra 51 képviselő szavazott, és ugyanennyien adták voksukat Ulrike Lunacekre, a zöldek jelöltjére is. Sajjad Karim, az Európai Konzervatívok és Reformerek jelöltje 101 EP-képviselő támogatását nyerte el.

PestiSracok facebook image

Megválasztását követő rövid beszédében Schulz az európai demokrácia szívének nevezte az Európai Parlamentet, s mint mondta: annak ugyanaz a feladata, mint a tagállami parlamenteknek: elszámoltatni a végrehajtó hatalmat, hogy az érvényt szerezzen a jogszabályoknak.

Schulz külön kitért a következő időszak szerinte legégetőbb problémáira. Említést tett az egyes tagállamokban továbbra is magas ifjúsági munkanélküliségről, amely szerinte elkeseredettséget és reménytelenséget okoz Európában. Martin Schulz szerint az EU a nemek közötti egyenlőség megteremtése terén sem "ülhet a babérjain". A politikus arra is kitért, hogy nehéz tárgyalások várnak az EU-ra az Egyesült Államokkkal kötendő szabadkereskedelmi és befektetési megállapodásról, az úgynevezett Kereskedelmi és Befektetési Transzatlanti Partnerséggel (angol rövidítéssel TTIP-pel) összefüggésben. A politkus arról is beszélt, hogy meg kell akadályozni a Földközi-tengeren Európába igyekvőket érő, rengeteg halálos áldozatot követelő szerencsétlenségeket.

Martin Schulzot 2012 elején egyszer már az EP elnökévé választották, majd ő lett az európai szocialisták jelöltje az Európai Bizottság elnöki posztjára. Miután azonban a májusi EP-választáson a jobbközép Európai Néppárt szerezte a legtöbb mandátumot, a legnagyobb pártok - korábbi megállapodásuk értelmében - amellett szálltak síkra, hogy Jean-Claude Juncker, a néppárt csúcsjelöltje kaphasson elsőként lehetőséget, hogy megszerezze a többség támogatását az EP-ben. Schulzot ezt követően az EP újjáalakuló szociáldemokrata frakciója választotta meg vezetőjének, és jelölte ismét az EP elnökének. A német szociáldemokrata politikus ismételt megválasztásáról Schulz és a legnagyobb frakció vezetője, a szintén német Manfred Weber néppárti frakcióelnök meg is állapodott egymással.

Schulz megbízatása két és fél évre szól.

Forrás: MTI

Fotó: Origo.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.