Pesti Srácok

Vesztegetéssel gyanúsítják a bevándorlási hivatal egyik tisztviselőjét

null

Vesztegetéssel gyanúsítja a rendőrség a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal egyik kormánytisztviselőjét - hangzott el az M1 csütörtök esti Híradójában.

A bevándorlási hivatal korrupciós ügyét a Nemzeti Védelmi Szolgálat tárta fel. A gyanú szerint az ügyintéző tavaly nyár óta többször juttatott magyar állampolgársághoz olyan külföldieket, akik nem feleltek meg az egyszerűsített honosítási eljárás törvényi feltételeinek, például nem tudtak magyarul. A rendőrök a BÁH Harmat utcai kirendeltségéről vitték el a honosítási ügyekkel foglalkozó kormánytisztviselőt, aki ezután beismerő vallomást tett - mondták a Híradóban.

A tisztviselő - egy román felhajtó közreműködésével - alkalmanként 20 ezer és 50 ezer forint közötti összegeket kért, hogy szemet hunyjon a hiányosságok felett. A Híradó értesülései szerint nemzetközi bűnügyi együttműködés keretében, egy román fedett nyomozó segítségével csapdát állítottak, és a közvetítőt, egy 36 éves román nőt endőrök tetten érték és őrizetbe vették.

PestiSracok facebook image

Kovács Gergely Ákos, a Fővárosi Főügyészség szóvivőjét helyettesítő ügyész a Híradónak azt mondta: a bíróság az ügyészi indítvánnyal egyezően elrendelte egy ember előzetes letartóztatását.

mti

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.