Pesti Srácok

Andrássy úti tűz: két hét múlva folytathatják az életveszély elhárítását

Andrássy úti tűz: két hét múlva folytathatják az életveszély elhárítását

Pénteken egy magasból mentésre használt jármű emelőkosarából megszemlélhették a leégett Kodály köröndi palota tetőzetének és harmadik emeletének maradványait azoknak a cégeknek a szakértői, amelyek indulnak az önkormányzat pályázatán. A polgármesteri hivatal tájékoztatása szerint már akár két hét múlva el is indulhat a kárelhárítás második szakasza. Korábban a kerület képviselő-testülete 250 millió forintot szavazott meg a veszélyelhárításra – írja a Népszabadság.

Mint ismert, az Andrássy út 83-85 alatt, a Kodály köröndön lévő egyik palotaépület tetőzete és harmadik emeleti lakásai teljes egészében megsemmisültek, amikor a padlástérben nyílt lánggal tetőt szigetelő munkások egyike tüzet okozott. Miután a közel másfél évtizede felújítás alatt álló épület padlásteréből korábban ismeretlenek az összes tűzfalat kibontották, a tető és az alatta lévő szinte percek alatt megsemmisültek. Eddig kizárólag azokat az épületelemeket emelték le, amelyek lelógtak a födémről és közvetlen életveszélyt jelentettek az épület közelében elhaladókra. A munkálatok idejére a rendőrség az Andrássy út érintett szakaszának szervizútját és a környező utcákat egy-egy sáv szélességben lezárta. A korábban elrendelt forgalomkorlátozásokat időközben sorra megszüntették. Immár a kis földalatti is megáll a Körönd megállónál. A lakhatatlanná vált köröndi palota körül azonban továbbra is nagy a rendőri jelenlét, s ez – a polgármesteri hivataltól kapott tájékoztatás szerint – még egy ideig így marad. A kárelhárítás második szakaszában ugyan már a kivitelező dolga lesz az őrzővédő feladatok megszervezése, ettől függetlenül nagy valószínűséggel a későbbiekben is több rendőrt látni majd a Körönd környékén, mint valaha. Az önkormányzat és a rendőrség így próbálja szavatolni, hogy megmaradt értékeiket senki nem emeli el a távollétükben. Pénteken mintegy tizenöt-húsz percre bemehettek otthonaikba a második emelet lakói. Volt, aki összepakolt pár holmit, volt, aki csak a gyógyszereiért ment, és olyan is, aki csak „kárt felmérni”. A II. emeleti lakásokban keletkezett károk között jelentős különbséget tapasztaltak a lakók és a szakemberek. Volt, ahol csak az oltáshoz használt víz okozott károkat, de olyan is, ahol a tűz és a füst tett tönkre különféle holmikat. Azt még mindig nem lehet tudni, hogy a lakók mikor pakolhatják ki még meg- (és főleg épen) maradt dolgaikat.

A teljes cikk itt elolvasható.

PestiSracok facebook image

Fotó: PS

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.