Pesti Srácok

Az autóhiteleseket forintosítással mentené a kormány

Az autóhiteleseket forintosítással mentené a kormány

A kormány szándékában áll a devizahitelest mentő második üteme is, a forintosítás - mondta a Blikknek Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Úgy fogalmazott: a társadalom álláspontja szerint az ingatlan-devizahitelesek ügye kell hogy elsőbbséget élvezzen, mivel őket az otthonvesztés fenyegeti. De a Kúria kimondta, a bankok szerződései tisztességtelenek, így az autóhiteleseket éppen úgy meg kell menteni, mint az ingatlanhiteleseket.

Ráadásul az autóhitelesek előbb-utóbb elveszítik éppúgy az ingatlanjukat. Hitelüket ugyanis már nem tudják tovább fizetni, a gépkocsijuk pedig már töredékét sem éri a hitelösszegnek, amely nem csökken, hanem nő, annak ellenére, hogy azt becsületesen fizetik - fejtette ki Lázár.

A cikk kitér rá, hogy a törlesztőrészlet- és tartozásnövekedés azon részét, amit a svájci frank forintban mért árfolyamának jelentős emelkedése okozott, nem érintik az új jogszabályok, tehát ez nem jár vissza, csak az árfolyamrés (az eladási és vételi árfolyam közötti különbözet) és a tisztességtelennek minősített szerződésmódosításokból - döntő részt kamatemelésből - származó többlet. A Blikk szerint a felvett összeg (azaz nem az eddig visszafizetett pénz vagy a teljes, forintban nyilvántartott tartozás) harmada is visszajárhat azoknak, akiknek nem járt le a szerződése 2009 előtt.

PestiSracok facebook image

Blikk.hu / napi.hu

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?