Pesti Srácok

Beperelték a magyar államot a TEK túlhatalma miatt

Beperelték a magyar államot a TEK túlhatalma miatt

Az Emberi Jogok Európai Bírósága befogadta azt a panaszt a magyar állam ellen, amely szerint sérti a jogot, hogy a Terrorelhárítási Központ (TEK) bírói jogkör nélkül végezhet titkos megfigyelést – írja az Index.

A panaszosok szerint sérti a magánélethez fűződő alkotmányos jogukat, ha a terrorelhárítási szervek, bírói engedély nélkül megfigyelik őket. Míg a bűnüldözési célú megfigyelésnél kell a bíróság engedélye, addig egy 2012-es módosítás értelmében a nemzetbiztonsági ügyekben elég az igazságügyi miniszter beleegyezése.

Az Index cikke szerint mindkét panaszt tevő magánszemély (Szabó Máté Dániel és Vissy Beatrix) jogász, akik jogvédő szervezeteknél (is) dolgoznak. A jogászok korábban már az Alkotmánybíróságon is panaszt tettek és a testület el is ismerte, hogy a nemzetbiztonsági célú megfigyelés elrendelése a végrehajtó hatalom politikai döntése, ennek ellenére - sőt épp ezért - nem tekintette indokoltnak, hogy azt kormánytól független intézmény kontrollálja. Az Ab szerint elég külső kontrollt jelentenek a parlament nemzetbiztonsági bizottsága és az ombudsman jogosítványai.

Legutóbb a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága nemrég kérdéseket intézett a peres felekhez, egyértelművé téve, hogy annak ellenére, hogy Szabó és Vissy nem tud beszámolni őket ért konkrét jogsértésről, a bíróság érdemben foglalkozik az üggyel. Ilyen, potenciális jogsértésre hivatkozó eljárásra egyébként van precedens Strasbourgban: 1978-ban német ügyvédek egy hasonló ügyben sikeresen perelték az NSZK-t.

Forrás: Index.hu/Hír24.hu

Fotó: Index.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.