Pesti Srácok

Figyelő: Habony növekvő hatalma miatt háborúzik Orbán és Simicska?

Figyelő: Habony növekvő hatalma miatt háborúzik Orbán és Simicska?

Habony Árpád (képünkön) növekvő befolyása és hatalma, gazdasági térnyerése vezethetett a kormány és a fideszes gazdasági holdudvar háborújához – írta a „Lajos már ki van fizetve” című cikkében a Figyelő.

A hetilap szerdán megjelenő számában hosszan elemezte a hónapok óta tartó „háborút”, melyben a kormány egyes erős emberei, miniszterei – és vélhetően maga a miniszterelnök –, illetve a Simicska Lajos nevével fémjelzett cégbirodalom áll egymással szemben. Ez korábban Orbán és Simicska barátsága miatt elképzelhetetlennek tűnt, ám az újabb kétharmados választási győzelem után számos olyan változás történt a kormányban, melyek milliárdos nagyságrendben sértik az egykori Fidesz-pártpénztárnok és cégeinek érdekeit.

A hetilap szerint Habony és Simicska érdeklődési köre egyetlen területen fedi egymást: ez az állami hirdetések, reklámok piaca. A kormány által tervezett, az összes állami hirdetési pénzt egy helyre összegyűjtő kommunikációs ügynökség (mely a kormányzati elképzelések szerint a Nemzeti Kommunikációs Ügynökség – NKÜ – nevet fogja kapni) miatt kerülhetett szembe Habony és Simicska - véli a Figyelő. Márpedig akár évi 50 milliárd forintra is rúghat az az összeg, amelynek elköltéséről az NKÜ lesz jogosult dönteni, így nem mindegy, hogy ki hozza meg majd a döntéseket, és mely médiumok részesülhetnek ebből a pénzből – írta július elején a kormányzati tervekről a HVG.

PestiSracok facebook image

A Figyelő szerint az NKÜ ötlete Habonytól származik, ő „a kulcsfigura”, aki már „embereket, szövetséges vállalkozásokat keres”. Az NKÜ megalakításával a kormányzat főleg azokat a tévéket, rádiókat, plakátcégeket, napi- és hetilapokat hozhatja nehéz helyzetbe, melyek főleg az állami hirdetésekből tartják fenn magukat. Ezek nagy többsége Simicska Lajos és üzletfelei érdekeltségébe tartozik.

forrás: Figyelő / HVG

További részleteket itt olvashat

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.