Pesti Srácok

Házi őrizetbe került Holman Endre

null

Házi őrizetbe helyezte a Budai Központi Kerületi Bíróság Portik Tamás bizalmasát, Holman Endrét, aki ellen még 2013-ban adtak ki nemzetközi elfogatóparancsot költségvetési csalás gyanúja miatt.

Póta Péter, a Fővárosi Törvényszék szóvivője arról számolt be, hogy az ügyész a gyanúsított előzetes letartóztatását indítványozta, a bíróság azonban úgy döntött: házi őrizetbe helyezi a férfit, és elrendelte a technikai nyomkövető eszköz (lábperec) alkalmazását.

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) csütörtökön közölte, hogy a Generál Média 36 éves vezérét a frankfurti repülőtéren fogták el a német hatóságok július 29-én. A férfi 2009-től a nevéhez köthető cégek vezetőjeként koordináló, irányító embereket bízott meg azzal, hogy a cégek valótlan tartalmú számlákat állítsanak ki. A kiállított számlák alapjául fiktív megbízási szerződések szolgáltak. A kiállított számlák összege elérte az 1,3 milliárd forintot.

Az ORFK tájékoztatása szerint a cégek a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak hamis adóbevallásokat nyújtottak be, hogy csökkentsék a befizetendő áfa összegét, ezzel körülbelül 270 millió forint kárt okoztak az államnak.

Forrás: MTI/PestiSrácok.hu

Fotó: Borsonline.hu/Cser Dániel

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.