Pesti Srácok

Házkutatást tartott a NAV egy szabolcsi alapítványi iskolánál

Házkutatást tartott a NAV egy szabolcsi alapítványi iskolánál

Házkutatás után zárolta az egyik Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei alapítványi iskolának, valamint vezetőinek vagyonát a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), a gyanú szerint az intézmény visszaélt a tanulói után kapott állami támogatással - közölte az adóhivatal Észak-alföldi Regionális Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense kedden az MTI-vel.

Jánvári-Stefán Regina százados elmondta, a pénzügyi nyomozók 2009-re visszamenőleg vizsgálták a szabolcsi településen működő alapítványi iskola tevékenységét. Az iskola a Magyar Államkincstártól éveken keresztül igényelt és kapott állami támogatást olyan tanulók után, akiknek egy része soha nem járt az oktatási intézménybe, másik részük pedig jóval túllépte a megengedett hiányzási keretet.

A jelentett tanulói létszám alapján az iskola mintegy 42 millió forintnyi állami támogatásban részesült - ismertette a sajtóreferens. Elmondta, a nyomozók a helyszíni szemlén azt is észlelték, hogy volt olyan osztályterem, ahol mindössze egy diák vett részt az órán. A bizonyításhoz szükséges okiratok beszerzését követően zárolták az iskolának és az intézmény vezetőinek vagyonát 32 millió forint értékben.

PestiSracok facebook image

Az ügyben eddig három nőt hallgattak ki gyanúsítottként jogosulatlan gazdasági előny megszerzése miatt - tette hozzá a sajtóreferens.

mti