Pesti Srácok

Index: Ciánnal is kezelte Bajor Imrét az áldoktor

null

Sem doktori fokozata, sem diplomája nincs a Bajor Imrét utolsó hónapjaiban kezelő Vargha Zoltánnak, aki rendszeresen „dr." Vargha Zoltánként nyilatkozik. Varghát 2009-ben jogerősen elítélték közokirat-hamisításért, mert egy hamis diplomával próbálkozott. A hamis papírral a nemzetvédelmi egyetemen sikerült doktorálnia katonai műszaki tudományokból, de az egyetem megfosztotta címétől, miután kiderült a csalás. Vargha az orvosok gesztusait kölcsönözve nyilatkozik, szeret celebekkel mutatkozni, a róla elnevezett „tudományos intézetet" pedig az amerikai kórházsorozatok díszleteinek megfelelően rendezte be, ahol állítása szerint még a rákot is gyógyítani tudja - írja az Index.

Bajor Imre életének utolsó hónapjaiban tűnt fel a színész mellett dr." Vargha Zoltán. Varghát a bulvárlapok következetesen „a Bajor Imre felépülését segítő intézet vezetőjeként" aposztrofálták. Április és június között a Blikknek nagyrészt Vargha nyilatkozott Bajor állapotáról. Külön hangsúlyozta, hogy régi ismeretségükre való tekintettel a kezeléseket ingyen végzi, pedig ez az intézetében legalább havi 200 ezer forintba kerülne.

Vargha akkor többször úgy nyilatkozott, hogy a színész a gyógyulás útjára lépett: a kezeléseknek köszönhetően jobban tud járni és beszélni, a daganat pedig nem növekedett tovább. A lapokból az derült ki, hogy a színészt „speciális kezeléssel", "biorezonanciával", „sejtbarát, lúgosító jellegű készítményekkel", „immunerősítő anyagokkal" kezelik.

PestiSracok facebook image

A hagyományos orvosi kezelést elutasító Bajor Imrét azonban június végén súlyos kimerültség és a kiszáradás veszélye miatt kórházba kellett szállítani. Ezt maga „dr." Vargha kérte, mivel „a kór elleni küzdelem rendkívül igénybe vette a szervezetét". Később az is kiderült, hogy B17-et is alkalmaztak, ami nem vitamin, hanem a mandula és egyéb csonthéjasok magvaiból kinyert, ciántartalmú szer (laetril). A B17 kezelésnek nincs klinikailag is igazolt rákellenes hatása, miközben a mellékhatásai a cianidmérgezés tüneteivel egyeznek.

Korábban több „csodás" gyógyulásról számoltak be páciensei. 1995 nyarán például Grósz Károllyal közösen tartott sajtótájékoztatót, amin az egykori miniszterelnök és pártfőtitkár azt mondta: Vargha a vesedaganatától szabadította meg. Ahogy elmondta, ezt nemcsak javuló közérzete jelezte, de a labor- és a CT-vizsgálatok is igazolták.

Grósz Károly rá négy hónapra „súlyos, hosszan tartó betegségben" meghalt.

Vargha Zoltán "szakmai" múltjának az Index utánament, további részletek itt olvashatók

Fotó: Borsonline

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.