Pesti Srácok

Iszonyatos erejű ütéstől agyzúzódást szenvedett Noszály Sándor

null

Bár igyekszik elbagatellizálni a történteket az időközben jobban lévő Noszály Sándor, csütörtök este kétes körülmények közt nem csak agyrázkódást szenvedett, hanem súlyos agyzúzódása van. A Bors legfrissebb információja szerint két verziót vizsgál a rendőrség: vagy akkor sérült meg, amikor kidobták egy bárból az utcára vagy a bár előtt dulakodás közben fejbe vágták.

Egyelőre annyit tudni: Los Angelesből való hazatérését ünnepelte barátaival a 42 éves Noszály csütörtök este. Innentől már eltérő információk vannak: az egyik variáció szerint hajnali három óra körül a szórakozóhely előtt állt Noszály a barátaival, éppen cigizett, amikor odaugrott mellé egy férfi, és két hatalmasat behúzott neki. A másik értesülés szerint a bár kidobóembere és egy vendég úgy kidobta a bárból az ittas teniszezőt, hogy az több méter repülés után az aszfalton landolt, ahol iszonyatos erejű ütés érte a fejét.

– Noszály azonnal elvesztette az eszméletét, és a fejét minden irányból elöntötte a vér. Mi úgy éreztük, fél óra is eltelt, mire kiérkeztek a mentők. Addig nem is tért magához, körülbelül tíz rendőr „őrizte”, pánikszerű volt a hangulat. A támadó persze kereket oldott. A helyszínen fekete kordont húztak Noszály teste köré, a mögött próbálták meg stabilizálni az állapotát. Borzasztó volt, borzasztó – magyarázta a Borsnak a neve elhallgatását kérő szemtanú.

PestiSracok facebook image

Noszályt megkereste a Bors riportere a kórházban, aki azt nyilatkozta:

– Minden rendben, minden oké – ismételgette. – Hallottam már én is, milyen rémhírek keringenek rólam, de minden oké – mondta a Bors riporterének Noszály a kórházban, aki arra a kérdéskre, hogyan keveredett bunyóba, csak rövid és bizonytalan választ adott.

– Biztos valami hülye gyerek ütött meg. Összevarrták a fejbőrömet, de nem emlékszem arra, hogy mi történt - mondta.

Valójában azonban az az igazság, hogy Noszály súlyos agyzúzódást szenvedett. Dr. Szeifert György idegsebész elmondta: koponya-CT készült a teniszezőről, amely kimutatta az agyzúzódást és az ebből eredő vérzéseket, de életveszély nem áll fenn. Valami tompa tárgy okozhatta a fejsérülést, a seb elég mély volt.

Hogy mi történt, azt majd a rendőrségtől tudhatjuk meg, a BRFK Életvédelmi Osztálya ugyanis életveszélyt okozó testi sértés bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást ismeretlen tettes ellen.

Bors / fotó: Borsonline

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.