Pesti Srácok

Megelégelte az MSZP Horváth Csaba önfejűségét

Megelégelte az MSZP Horváth Csaba önfejűségét

A fővárosi MSZP-ben egyre nagyobb döbbenetet vált ki Horváth Csaba viselkedése. A politikus figyelmen kívül hagyja a párttanács döntéseit, képtelen lemondani főpolgármester-jelöltségéről. A pártban már azon gondolkoznak, hogy Horváth ne kerülhessen fel a párt fővárosi kompenzációs listájára se.

Az Index információi szerint Horváth Csaba szerdán délután részt vett az egyik budai kerület taggyűlésén, ahol megpróbálta fellázítani a helyieket a fővárosi párttanács által megszavazott hárompárti megállapodás ellen.

A megállapodás értelmében Óbudán jelentős áldozatokat kell hozniuk a helyi szocialistáknak, hogy a párt máshol viszonttámogatást kaphasson a DK-tól és az Együtt-PM-től. Horváth ezt próbálta kihasználni, hogy megfúrja a tervezett együttműködést, amely azt is kimondja, hogy nem ő, hanem Falus Ferenc, egykori országos tisztifőorvos lenne Tarlós István közös ellenzéki kihívója.

PestiSracok facebook image

Horváth sikertelen akciójáról szerdán a pártvezetés is tudomást szerzett. Az Index forrásai szerint ezt úgy értelmezték, hogy a politikusról bebizonyosodott: saját érdekében igyekszik megtorpedózni a megállapodást. Továbbra is reméli, hogy ő maradhat a főpolgármester-jelölt, és ebben az sem tántorítja el, hogy a megbeszéléseken többször is elhangzott: az MSZP egyedül nem győzhet, és szélesebb támogatás nélkül Horváthnak sincs esélye.

Horváth a belső lázítással tovább rombolta saját pártbeli tekintélyét, amit mentora, Mesterházy Attila „hátba szúrása” amúgy is megtépázott. Horváth volt az egyik első vezető MSZP-s politikus, aki a gyengén sikerült EP-választás után kiállt a pártelnök mögül, és nyíltan távozását követelte.

A lap úgy tudja, hogy az MSZP-ben felvetődött az is, hogy pénteken a párt küldöttgyűlésén javasolni fogják, Horváth ne kerülhessen fel a párt fővárosi kompenzációs listájára se. Az eddig közmegegyezés szerint a Fővárosi Közgyűlésbe való bejutás szempontjából fontos kompenzációs listát „érdemei elismerése mellett” Horváth vezette volna.

Index / Fotó: Mohai Balázs / MTI

Ajánljuk még

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.