Pesti Srácok

Meghalt Richard Attenborough

Meghalt Richard Attenborough

A világhírű angol színész és filmrendező halálhírét vasárnap este tudatta a család a BBC-vel. Augusztus 29-én töltötte volna be 91. életévét. Lord Attenborough pályája több mint hat évtizedet ölelt fel, hivatásos színészként első szerepét 18 évesen játszotta, de már 12 éves korában is kapott színpadi szerepeket. Lord Attenborough hosszú ideje egy idősotthonban élt. Öccsével, a 88 esztendős Sir David Attenborough világhírű természetfilmessel együtt a brit televízió és mozi világának legünnepeltebb személyiségei közé tartozott.

Richard Attenborough 1941-ben nyert felvételt a világ egyik leghíresebb színiiskolájába, a londoni Királyi Drámai Művészeti Akadémiára (RADA), s még abban az évben Eugene O'Neill egyik darabjában debütált a színpadon. Filmes karrierje alig egy évvel később, 1942-ben egy háborús filmmel indult, majd 1944-től megtapasztalta az igazi háborút is, a brit királyi légierő (RAF) tagjaként. A filmezéshez 1947-ben A brightoni szikla című bűnügyi drámával tért vissza. Az alkotás abban az évben a legnézettebb brit filmnek bizonyult és Attenborought a szakma innentől kezdte filmsztárként számon tartani.

Rendezőként 1982-ben aratta talán legnagyobb sikerét, amikor filmre vihette a független India nemzeti hőse és történelmi legendája, Gandhi életét. A monumentális filmeposz nyolc Oscar-díjat kapott, Attenborough személyesen a legjobb film és a legjobb rendezés díját vehette át, és a legjobb színészi teljesítményért járó Oscarral jutalmazták a főszerepet alakító Ben Kingsleyt is.

PestiSracok facebook image

Attenborough a Gandhi Oscar-özöne miatt komoly lelkifurdalást érzett amerikai kollégájával, Steven Spielberggel szemben, mert saját bevallása szerint úgy érezte, hogy Spielberg ugyancsak mozitörténeti jelentőségű sci-fije, az E.T. elől vitte el a díjakat.

E lelkifurdalásának állítólag nem kis szerepe volt abban, hogy 1993-ban - csaknem másfél évtized után először - ismét színészi feladatot vállalt: Spielberg kedvéért a Jurassic Parkban tért vissza a kamera másik oldalára a balvégzetű őslényparkot kitaláló és felépíttető befektető, John Hammond szerepében, és megszemélyesítette ugyanezt a figurát az 1997-es folytatásban is.

Tíz éve súlyos családi tragédia érte: a Délkelet-Ázsián 2004 karácsonyán végigsöprő szökőárban meghalt leánya és 14 éves unokája, Jane Attenborough és Lucy Holland. A nagyobbik unoka, a katasztrófa idején 17 éves Alice is súlyosan megsérült. A család néhány nappal a szökőár előtt érkezett karácsonyi vakációra a Thaiföld déli részén nem sokkal korábban vásárolt nyaralójába. Richard Attenborought 1976-ban emelte a Sir előnév viselésére jogosító lovagi rangra II. Erzsébet királynő, 1993 óta pedig a főrendi kamara, a Lordok Háza tagja volt, és innentől tarthatott igényt a Lord megszólításra.

Forrás: Hír24.hu

Fotó: Wikipedia.hu

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.