Pesti Srácok

Nemzeti Tanévnyitó: "mindenkinek ünnep ez a nap"

null

Az egész nemzetnek szüksége van jó és jobb iskolákra – mondta Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter az V. nemzeti tanévnyitón vasárnap a fővárosban. A tárca vezetője a XI. kerületi Ádám Jenő Általános Iskolában rendezett ünnepségen kiemelte: minden új gyermek, minden első osztályos megjelenése az iskolákban egy újabb esélyt jelent a szülőknek, tanároknak, a köznevelést és az egész országot irányítóknak. Hangsúlyozta: ha jól végzik a munkájukat, akkor jobb, erősebb, derűsebb és bátrabb lesz „a mi magyar világunk is”. Mindenkinek ünnep ez a nap, akinek köze van az iskolához, a tanításhoz és a tanuláshoz. Esélyt ad arra, hogy a felnőttek, a többi diák, a szülők és az oktatás irányítói is jobban végezzék feladatukat a mostani iskolaévben – mutatott rá.

„Magasan, az ünnep magaslatán kezdünk – fogalmazott a miniszter, aki szerint ilyenkor talán elvárható, hogy az egész ország figyelme egy kicsit az iskolára irányuljon. Kiemelte: az iskolakezdés közügy, a diákok sorsa és teljesítménye határozza meg, hogy milyen lesz Magyarország húsz-harminc év múlva. Balog Zoltán reményének adott hangot, hogy ma a szülők is talán jobban látják, mit akar a kormány a családokkal szövetségben a gyermekekkel kezdeni, mi a lényege az új Nat-nak, amely megjelenik az új tankönyvekben, illetve a délutáni foglalkozásoknak. Kitért arra is: talán a pedagógusok is egyre derűsebbek lesznek, bérük – bíznak benne – érzékelhetően több.

A jövőt a pedagógusok alakítják, ennél magasabb hivatás nincs – jelentette ki. Az egész nemzetnek szüksége van jó és jobb iskolákra – hangsúlyozta Balog Zoltán, aki az óvoda és bölcsőde megerősítését külön is kiemelte, majd hozzátette: az a dolguk, hogy mindenkit tudása és képessége szerinti végzettséghez juttassanak. A legfontosabb ugyanakkor a bizalom, e nélkül sikeres vállalkozás nincs. Honnan lenne sikeres iskola? – tette fel a kérdést Balog Zoltán.

PestiSracok facebook image

A gyermekeket arra kell nevelni, hogy bízzanak – idézte Ranschburg Jenő pszichológus-tanárt, hozzátéve: a kölcsönös bizalom minden emberi kapcsolat alapja. Az iskolát nem egyszerűen szolgáltatásnak kell tekinteni, hanem a nevelés közös feladatnak kell tekinteni a családokkal szövetségben. Az össztársadalmi bizalom megszületésében és újjáépítésében az iskola fontos szereplő lehet – hangsúlyozta, és hozzátette: hiszi, hogy a kormány, az iskolák, a családok még közelebb kerülnek egymáshoz, és még tovább szilárdul a köztük lévő bizalom. Ha valódi értékek szerint nevelik a gyermekeket, akkor az iskola valóban nagy lehetőség lehet, hogy erősítsék a társadalom, a nemzeti közösség összetartó erejét.

Legalább ilyen fontos a komoly tudás átadása, és az új tankönyvek, a digitális tartalmak ezt a célt szolgálják – mondta a miniszter. Kitért arra is: ma az általános iskolában a gyermekek kétharmada, mintegy 500 ezer diák kapja ingyen a tankönyveket. Bíznak benne, hogy a tartalmon is látják azokat a változásokat, amelyeket a magyar iskola átalakulása jelent. Fontos, hogy soha ne felejtsék el, mindez a diákokért, a gyermekekért történik – emelte ki Balog Zoltán, aki azt kívánta, építkezzenek a jó tankönyvekből, emelkedő fizetésekből. Reményét fejezte ki, hogy lesz olyan tanév, amikor a gyermekek növekvő létszámáról is be tudnak számolni. Legyen több a bizalomból, az emberi erőforrásból, és bár nem egyeztetett az államtitkárral, de „legyen úgy több szünidő”, amelyben valóban lehetőség van az idő hasznos eltöltésére – mondta a miniszter, és ünnepélyesen megnyitotta a 2014/2015-ös tanévet.

Forrás: MTI/mno.hu

Fotó: Soós Lajos/MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.