Pesti Srácok

Nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki Gyurcsány üzlettársa ellen

Nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki Gyurcsány üzlettársa ellen

Nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki Bulgáriában Cvetán Vaszilev, a szófiai székhelyű KTB bank többségi tulajdonosa ellen. A férfi állítólag Bécsben bujkál – értesült az osztrák Der Standard. A hazájában maffia-bűncselekményekkel gyanúsított bolgár üzletember azzal vált ismertté Magyarországon, hogy közös érdekeltsége van Gyurcsány Ferenccel.

A balkáni állam főügyészét az elmúlt napokban többször is keresték az újságírók azzal, hogy erősítse meg a hírt, ő azonban a nyomozás érdekeire való hivatkozással kitért a válaszadás elől. A Vseki den című bolgár lap igazságügyi forrása ugyanakkor azt mondta: a Der Standard állítása igaz, július 28-án valóban kiadták a nemzetközi körözést Vaszilev ellen.

Egyelőre nem tudni, ki képviseli távollétében a bankárt. Mindenesetre az osztrák lap szerint ha még nem tette meg, Gyurcsány partnerének nem árt egy jó ügyvédet keresni. Hiszen a terhére rótt bűncselekmények elkövetéséért, amennyiben a bíróság elítéli, a bolgár törvények értelmében akár húsz év börtönt is kaphat. A hatóságok szerint a terheltek – köztük a bank főpénztárosa, főkönyvelője és annak helyettese – körülbelül 206 millió levával (31 milliárd forint) csapolták meg a bankot, de a bolgár sajtóban megjelent, hogy ezenkívül a pénzintézetből eltűnt 300 hitelfelvevő mintegy kétmilliárd dollár összértékű kölcsönéről szóló dossziéja. Az érintettek kiléte ismeretlen, banktitok címén ez ügyben teljes a hírzárlat, de valószínűsíthető, hogy számos politikus és oligarcha akad közöttük.

PestiSracok facebook image

Vaszilev számlájára írják azt is, hogy egy közvetítő személyen keresztül nem törvényes módon finanszírozta a Bulgária Cenzúra Nélkül Párt elnökét, Nikoláj Barekovot. A közvetítő minden hónapban 300–500 ezer levát (45–75 millió forintot) vett fel, és ahogy az európai parlamenti választások közeledtek, úgy nőtt az igényelt pénz összege is. Médiapolitikára több mint kétmillió levát (300 millió forint) költött. Egy másik dokumentum állítólag bizonyítja, hogy a párt elnöke házának megvásárlására 500 ezer levát (75 millió forintot) kapott, ez az információ állítólag az adóhatóságokhoz is eljutott. Az osztrák napilap úgy tudja, hogy a jövő héten az újonnan megalakuló bolgár ügyvivő kormány megkezdi a tárgyalásokat a bank menedzsmentjével a pénzintézet válságának megoldása érdekében.

Az egyelőre kérdéses, mi lesz a Vivacom telekommunikációs cég sorsa. A társaságban a Vaszilevhez tartozó KTB banknak 75 százalékos részesedése van; működését az elkövetkező időben az S&P fogja átvilágítani. A körözött bolgár üzletember és Gyurcsány Ferenc között egyébként éppen ez a cég a kapocs, hiszen a volt miniszterelnök és Kóka János a Vivacommal közösen hozta létre a Cellum Bulgária nevű bolgár vállalkozást.

Forrás: Magyar Nemzet

Fotó: Csepel.Info

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.