Pesti Srácok

Norvégia nem tágít: szankciókat követel hazánk ellen az EU-nál

Norvégia nem tágít: szankciókat követel hazánk ellen az EU-nál

Az európai ügyekkel foglalkozó norvég miniszter megtoldotta csütörtöki nyilatkozatát, és elmondta: ezen a héten az összes tagállamot megkeresték, és arra biztatták az EU-t, hogy fontoljon meg egy esetleges szankciót Magyarország ellen. A norvég közszolgálati rádiónak nyilatkozott pénteken Vidar Helgesen, az ország európai ügyekkel foglalkozó minisztere. Mint mondta, csütörtökön az EU-hoz fordultak, és azt javasolták, hogy szabjanak ki szankciókat Magyarországra – írta a Local.no.

Helgesen a rádiónak úgy fogalmazott: "Nagyon aggódunk az elmúlt néhány évben Magyarországon tapasztalt, az ország jogállamiságát és a demokráciát megkérdőjelező változások miatt. Az Európai Unióhoz fordulunk, hogy ne hallgasson, amikor egyik tagállamában kiveszni látszanak a demokratikus értékek."

Mint mondta, ezen a héten az összes tagállamot megkeresték, és arra biztatták az EU-t, hogy fontoljon meg egy esetleges szankciót Magyarország ellen. Norvégia azért állította le a norvég alapokból a magyar államnak járó kifizetéseket, mert nem akarja finanszírozni ezeket a változásokat – tette hozzá.

PestiSracok facebook image

Mint ismert, Helgesen a magyar kormányt ostorozó levelet írt a Financial Timesnak. Norvégia nem tagja ugyan az EU-nak, de mélyen elkötelezett az európai integráció értékei mellett, amelyeket szerinte most éppen egy olyan állam kérdőjelez meg, amely tagja az EU-nak, és tetemes uniós támogatásban részesül – írta. Már a csütörtöki levélben utalt rá: csalódott, hogy az uniós intézmények jobbára semmilyen választ sem adtak erre.

A kormány részéről Szijjártó Péter államtitkár válaszolt Helgesen levelére. Azt írta, a norvég európai ügyi miniszter nyilatkozata hiteltelen, homályos általánosításokon alapul és figyelmen kívül hagyja a legalapvetőbb tényeket.

Forrás: MTI/hvg.hu

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.