Pesti Srácok

Orbán kitünteti Kertész Imrét

Orbán kitünteti Kertész Imrét

Magas állami kitüntetést kap augusztus 20-án Kertész Imre – írja a Heti Válasz. Az információt Schmidt Máriának "A diktatúrák természetéről" értekező írása alatt tette közzé a hetilap. A Terror Háza Múzeum főigazgatója publicisztikájában méltatja a Nobel-díjas írót.

"A 85 éves Kertész Imre szabad ember. Az maradt mindkét emberellenes totális diktatúra alatt, mindkettő ellenére, ellenében. És az ma is. Az Isten áldja meg." - zárul a történész írása, aki néhány hete A múlt fogságában címmel írt dolgozatával kavart nagy vihart. Akkor - szintén a Heti Válaszban - Schmidt Mária a balliberális értelmiség alkonyáról értekezett. Most az egyetlen magyar Nobel-díjas írót kiemeli ebből a közegből.

„Kertész a kommunista diktatúra időszakában mindvégig kívülálló maradt, és így a rendszert alulról és kívülről vizsgálta, ugyanúgy, ahogy alulról és kívülről, és egyben üldözöttként élte meg a náci diktatúrát, mely sárga csillaggal jelölte meg, kiközösítette, Auschwitzba, majd Buchenwaldba deportálta. Írói életművét arra tette fel, hogy megértse és megértesse a két emberellenes diktatúra tapasztalataiból levonható tanulságokat. Ez szembement a „politikailag korrekteknek” a diktatúrák összehasonlíthatóságára vonatkozó tilalmával” – írja a történész, aki emlékeztet arra is, hogyan kényszerült szellemi száműzetésbe Kertész Imre, a balliberális oldalon miért nem idézik az írónak a holokausztról megfogalmazott mondatait, és miként lelkesedik a nyugat-európai baloldali értelmiség azért a diktatúráért, amelynek Kertész kitartó ellenfele volt. További részletek a legfrissebb Heti Válaszban.

PestiSracok facebook image

Kertész Imrét tavaly novemberben megműtötték csípőtáji törés miatt. Előzőleg a HVG egy „számvetőnek” titulált interjúban számolt be arról, hogy csendben visszaköltözött Budapestre az író, aki azt mondta, soha nem fordult meg a fejében sem az, hogy megkapja, sem az, hogy visszaadja a Nobel-díjat. Kertész Imre nem a Sorstalanságot tartja a legjobb regényének, hanem A kudarcot, amit a közönség a legkevésbé ismer. Sem a jelenkor nem érdekli, sem az utókor. Kertészt az alkotói düh, a kétségbeesés inspirálja írásra. Mindig nagyon sok adrenalin kellett neki ahhoz, hogy kibírja a mindenkori hülyéket, és elbújjon előlük. „Az ember mindennel próbálkozik, előveszi, erősíti magában például azt a belső meggyőződését, hogy ő titokban valami óriásit csinált, de ezt sosem fogja megtudni senki.”

Hazatérését Berlinből kizárólag betegségével magyarázta. Fölösleges fenntartani két háztartást – „annyi azért nem maradt a Nobel-díjból”. Berlinben nem tudták meggyógyítani, „igaz, a Parkinsont nem is lehet, csak valamennyire karbantartani”. A kényszerűség hozta ebbe a végső kocsmába, ebbe a szobába, ahol változatlanul remeg a lába, ahol utálattal néz körül, „s minden valószínűség szerint az ördög innen is” viszi majd el. Szerinte a magyar helyzet „végtelenül szánalmas”. Untatják „ezek a jobbik meg balik izék”, untatja, hogy „Magyarország egyszerűen képtelen összeállni és egy országot megcsinálni, pedig minden lehetősége megvolna hozzá” – nyilatkozta korábban Kertész.

Forrás: Heti Válasz/Hír24.hu

Fotó: Paraméter.sk

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.