Pesti Srácok

Portik bizalmasának lakásán forgatták a Kósát lejárató videót

null

Az MTVA Híradó rendőrségi értesülése szerint a Generál Média központja abban a Galamb utcai lakásban található, amit Portik Tamás fiától vettek meg Holmanék és amibena Kósa Lajos debreceni polgármestert lejárató videót is készítették. A nyomozók a költségvetési csalás ügyében tartott házkutatás során lefoglalták a szervereket, és ezek egyikén bukkantak rá a lejárató videó muszter verziójára. Ez alapján megállapították, hogy a felvétel ott, a lakás egyik szobájában készült – írja a Blikk.

Mint ahogy arról a PestiSrácok.hu is beszámolt, tegnap este hazahozták Frankfurtból Portik Tamás bizalmasát, a Generál Média vezetőjét, Holman Endrét, akit költségvetési csalással gyanúsítanak. Holmant az NNI őrizetbe vette és kezdeményezték előzetes letartóztatását. A 36 éves férfit a frankfurti repülőtéren fogták el a német hatóságok július 29-én, aki ellen még 2013-ban adtak ki nemzetközi elfogatóparancsot költségvetési csalás miatt . A férfi 2009-től a nevéhez köthető cégek vezetőjeként koordináló, irányító embereket bízott meg azzal, hogy a cégek valótlan tartalmú számlákat állítsanak ki. A kiállított számlák alapjául fiktív megbízási szerződések szolgáltak. A számlák összege elérte az 1,3 milliárd forintot. Az Országos Rendőr-főkapitányság szerint a cégek a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak hamis adóbevallásokat nyújtottak be, hogy csökkentsék a befizetendő áfa összegét, ezzel körülbelül 270 millió forint kárt okoztak az államnak.

Holman Endre és az olajügyekről elhíresült Energol Rt. igazgatója, Portik sem cáfolta eddig, hogy üzlettársak voltak. A Generál Média budapesti, Galamb utcai központja mindenesetre abban a lakásban található, amelyet Portik Tamás fiától vásároltak. Az MTVA Híradó rendőrségi értesülése szerint ebben a lakásban forgatta valaki a Kósa Lajos debreceni polgármestert lejárató videót. A nyomozók a költségvetési csalás ügyében tartott házkutatás során lefoglalták a szervereket, és ezek egyikén bukkantak rá a lejárató videó muszter verziójára. Ez alapján megállapították, hogy a felvétel ott, a lakás egyik szobájában készült.

PestiSracok facebook image

A Generál Média 2007-ben 600 millió banneres (hirdetési felület) üzletet kötött a Lázár János vezette hódmezővásárhelyi önkormányzattal. Ennyi bannerért barterezett egy iskolaépületet a helyi ellenzék tiltakozása ellenére. A cég 60 millió forintnyi jelzálogot vett fel az épületre, ám az üzlet becsődölt. Az önkormányzat 2012-ben felmondta a megálla­podást.

Forrás: Blikk/PestiSrácok.hu

Fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.